Keszegek, küszök voltak főszerepben a szezonnyitó versenyen

2021.05.06. Megosztom

Idén is a falu melletti Kéthatár-tavon megrendezett versennyel kezdődött a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének éves kupasorozata, szombaton.

Keszegek, küszök voltak főszerepben a szezonnyitó versenyen

A versenyen a legfőbb különbséget az jelentette az eddigiekhez képest, hogy a reméltnél jobban elhúzódó koronavírus-­járvány miatt ezúttal csak az igazolt versenyzők vehettek részt a rendezvényen, az előzetesen szintén meghirdetett hobbi és ifjúsági kategória versenyét törölte a szövetség.

A szabályok is szigorúbbak voltak, limitálták például a résztvevők számát, akik csupán egy-egy kísérőt vihettek magukkal, míg a csoportosulások elkerülése céljából a helyek kisorsolása online felületen zajlott, az eredményhirdetésen pedig csak a díjazottak lehettek ott.
Mindezt Puskás Norbert, a szövetség ügyvezető elnöke, egyben a Magyar Országos Horgász Szövetség alelnöke mondta el lapunknak. Azt is hozzátette, hogy a vasi szövetséghez több zalai vízfelület – köztük a Kerkafalva melletti Kéthatár-tó – tartozik, ezért is rendezik éves kupa­sorozatuk nyitófordulóját ezen a helyszínen.

A versenyen 17 horgász vett részt, akik két szektorra osztva, négy órán át próbálkozhattak a halfogással. Sikerrel azok jártak közülük, akik rögtön apróhallal kísérleteztek, ezúttal ugyanis főként keszegfélék, küszök és bodorkák akadtak horogra, pontyot mindössze egy versenyzőnek sikerült fognia.

A győztes 13 380 grammal a szombathelyi Varga Bálint lett, aki mintegy 150 darab halat vett ki a vízből. A második helyet az ugyancsak szektorgyőztes Hajba Gábor szerezte meg – ő szintén Szombathelyről érkezett –, míg a harmadik helyen a körmendi Kovács Viktor végzett.

A Kéthatár-tó Vasi Vizeken- Dechatlon Kupa hivatalos végeredménye itt elérhető.

Szívből gratulálunk a helyezetteknek!

Forrás:
https://www.zaol.hu/.../megnyitottak-a-szezont... 

Kapcsolódó képgaléria


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

21.24°  Páratartalom: 43%