Széchenyi Terv Plusz

Kerkafalván kezdetét vette a versenyszezon

2019.05.03. Megosztom

Május 01-én szerdán, immáron tizenegyedik alkalommal a kerkafalvi Kéthatár-tavon került megrendezésre a hagyományos szezonindító verseny a Vasi Vizeken Kéthatár-tó Kupa melyre ezúttal hobbi kategóriában 53 felnőtt és 10 ifjúsági horgász nevezett be.

Kerkafalván kezdetét vette a versenyszezon

A reggeli regisztrációt, technikai értekezletet követő sorsolás a Győri Likőr Zrt jóvoltából egyedi - mini pálinkák aljára rejtett - sorsolási címkékkel zajlott. A fiatalok természetesen életkorukhoz megfelelő sportszeletek közreműködésével sorsolták ki horgászhelyeiket. 

A tavaszi jelentős pontytelepítések ellenére a megmérettetésen nem születtek kiemelkedő fogási eredmények. Sajnos a nagyobb méretű pontyok nem igazán akadtak horogra a kissé változékony, szeles időben. Emiatt többen a küszözést részesítették előnybe, de voltak azért akik kitartó horgászattal egy-két pontyot is szákba tudtak terelni a keszegek, kárászok mellett.

A kárászok, keszegek mellett egy süllő is horogra akadt, jelezvén a tó sokszínűségét. A felnőtt versenyt végül 5,79 kilogrammal a szombathelyi Spartacus Horgászegyesület tagja, Pajtli László nyerte meg, a második a zsennyei Fish-Farm horgásza, Bajkai Botond lett, harmadik helyen a szintén Spartacusos Pajtli István végzett.

Az ifjúsági versenyzőknél a helyi egyesület pecása Szatmári Barna végzett az első helyen, megelőzve testvérét, Szatmári Leventét, illetve a szombathelyi Szabados Rebekát.

A négy órás versenyt követően a Kéthatár-tó Horgász Egyesület mindenkit vendégül látott halászlére és a helyi vadásztársasággal együttműködve egy kiváló vadpörkölttel is várták a horgászokat és hozzátartozóikat. Ezúton is köszönjük a finom ételeket!

A kellemes időjárásban és jó hangulatban megrendezett versenyen az alábbi eredmények születettek:

  • Hobbi kategória - felnőtt:

I. hely: Pajtli László - Spartacus SHE - 5790 gramm - A szektor 1 hsz
II. hely: Bajkai Botond - Fish-Farm SHE - 4815 gramm - B szektor 1 hsz.
III. hely: Pajtli István - Spartacus SHE. - 2910 gr.. C szektor 1 hsz.

  • Hobbi kategória - ifjúsági:

I. hely: Szatmári Barna - Kerkafalvi HE. - 990 gramm
II. hely: Szatmári Levente - Kerkafalvi HE. - 400 gramm
III. hely: Szabados Rebeka - Spartacus HE. - 370 gramm

  • Különdíjas női kategória:

I. hely: Csiszár Lászlóné - Kerkaszentkirályi HE. - 1590 gramm
II. hely: Szabados Rebeka - Spartacus HE. - 370 gramm
III. hely: Bors Ivett - Spartacus HE. - 160 gramm

Szívből gratulálunk minden helyezettnek és köszönjük a Győri Likőr Zrt támogatását!

 

Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

6.22°  Páratartalom: 77%