Széchenyi Terv Plusz

Ismét éjszakai "bevetésen" voltak halőreink

2021.05.30. Megosztom

Szövetségünk hivatásos halőrei péntek éjjel látogatták meg a népszerű és kevésbé frekventált horgászvizeinket, az ismét zavartalanul végezhető éjszakai horgászattal kapcsolatos tapasztalatszerzés céljából. Az ellenőrzést most is nagyban segítette a MOHOSZ támogatásával tavaly beszerzett nagy teljesítményű hőkamera jelentősen megkönnyítve halőreink éjszakai ellenőrzését.

Ismét éjszakai "bevetésen" voltak halőreink
Halőreink párosával, illetve rendőri segítséggel járták végig a területükhöz tartozó legtöbb állóvizet, és a Rába folyó duzzasztott szakaszait, kora estétől egészen éjjel egy óráig.
 
 
A korábbi, éjszakai horgászattal kapcsolatos fokozott érdeklődés ellenére a vártnál kevesebb horgásszal találkoztak halőreink. Az ellenőrzés folyamán két súlyos szabálytalanság miatt került sor halőri intézkedésre, e mellett több személyt kellett írásbeli figyelmeztetésben részesíteni kisebb, horgászrendbe ütköző cselekmények miatt (pl. parkolás, horgászhely kivilágításának elmulasztása).
 
 
E mellett felhívjuk a T. Horgásztársak figyelmét a vízparton történő túlzott alkoholfogyasztás veszélyeire, melyből szintén kaptak halőreink némi „ízelítőt”.
A saját felszerelése mellett egészségét, sőt életét is veszélyezteti az, aki pl. a Rába folyón tartózkodik „horgászatra alkalmatlan” állapotban! Kérünk mindenkit, hogy figyeljen a mértékletes alkoholfogyasztásra a horgászat során, hogy minél tovább tudjon élni hobbijának!
 
 

(Megjegyzés: A fényképek nem szabálysértő horgászokról készültek, hanem kizárólag az ellenőrzési cselekmények szemléltetése céljából)


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

9.45°  Páratartalom: 79%