Széchenyi Terv Plusz

Incze Tamás és Bálint Gábor lett a vasi vizek legjobb sporthorgásza

2017.12.04. Megosztom

Incze Tamás és Bálint Gábor lett a vasi vizek legjobb sporthorgásza

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége immár nyolcadszor rendezte meg a Vasi Vizek legjobb sporthorgásza elnevezésű versenysorozatát hobbi és versenyhorgász kategóriában.A hagyományoknak megfelelően Seregi Miklós a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége elnöke az évzáró elnökségi ülés keretében hirdette ki az egész éves megmérettetés végeredményét.

Az idei versenysorozatban is szép számmal vettek részt a versenyzők, az egyes fordulók során átlagosan 50-70 nevező volt, a teljes versenysorozatban közel 150 horgász vett részt. Az idei évadban több alkalommal a verseny előtti napokban már le kellett zárnia az előzetes regisztrációt túljelentkezés miatt, mely egyértelműen mutatja, hogy a versenyhorgászat egyre népszerűbb Vas megyében hobbi és versenyző kategóriában is egyaránt. Mindkét kategóriában a Szövetség által kiírt 5 fordulóból minimum 3 fordulón kellett indulni a sporthorgászoknak, hogy a versenysorozatban értékelve legyen az eredményük. A nevezési díj nélküli versenysorozaton bárki elindulhatott, de az összesített értékelésbe kizárólag a Vas Megyei Horgász Szövetség tagszervezeteiben lévő tagoknak az eredménye számított bele. A versenysorozat részeként a következő helyszíneken voltak a megmérettetések az év során: Kéthatár-tó, Abért I-II. tó, Gersekaráti Sárvíz-tó, Vadása-tó, Ölbői Horgásztó. Mind a felnőtt hobbi, mind a versenyzők számára kiírt kategória a végletekig kiegyenlített volt, csak az utolsó fordulóban dőlt el a helyezések végső sorrendje. 

       További képek itt elérhetőek >>> 

A versenyzők között Incze Tamás a Kőszegi SHE. horgásza végzett elsőként, köszönhetően többek között a Megyei Bajnokságon való jó szereplésének is, ahol az egyéni összesítésben ezüstérmes lett. A második helyezett mindössze egy pont lemaradással Török Zoltán (Elektromosok SHE.) lett, akinek a tavalyi sorozat összetettbeli harmadik helyezése után, idén egy hellyel sikerült előrébb lépnie a dobogón. A bronzérmes helyet Kovács Péter (Elektromosok SHE.) érte el holtversenyben, de az egész éves kiegyensúlyozott horgászatának eredményeképpen övé lett a harmadik hely. 

           

Hobbi felnőtt kategóriában ketten egészen kiemelkedő teljesítményt nyújtottak az egész versenyszezon során. Bálint Gábor a Körmendi Munkás HE. versenyzője és Nagy Ferenc a Kéthatár-tó Kerkafalva horgászegyesület tagja azonos pontszámmal, 3-3 szektorgyőzelemmel végzett az élen. Bálint Gábornak a három szektorgyőzelem mellett a negyedik legjobb elért eredménye is szektorgyőzelmet jelentett, addig vetélytársának szektor harmadik helyezése volt. Így a 2017. év Vasi Vizek legjobb sporthorgásza elismerést hobbi felnőtt kategóriában Bálint Gábor érdemelte ki. Bronzérmes helyen Zsankó György a Pannónia HE. pecása végzett egy szektorgyőzelemmel és két szektor hármassal.  Az ifjúsági korú hobbi horgászok egész éves teljesítményének elismeréseképpen idén is külön díjjal jutalmazta a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége a legügyesebb utánpótlás pecásokat. Tavalyhoz képest az ifiknél felcserélődött az élen a helyezések sorrendje. Idén Kovács Viktor (Vasvári HE.-Körmendi Munkás HE.) lett a győztes, maga mögé szorítva a tavalyi bajnokot Koltai Mátét (Kéthatár-tó Kerkafalva HE.). Harmadik helyen a Spartacus HE fiatal hölgy versenyzője Szabados Rebeka végzett. Az eredményhirdetés zárásaként a dobogós versenyzőknek Seregi Miklós elnök és Puskás Norbert ügyvezető elnök adta át a díjakat.

Ezúton is gratulálunk minden versenyzőnek és egyesületének!



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

10.11°  Páratartalom: 51%