Széchenyi Terv Plusz

In memoriam - Kálmán Elek (1949-2026)

2026.04.27. Megosztom

Mély megrendüléssel búcsúzunk Kálmán Elek horgászbarátunktól, a Kerkafalvi Kéthatár-tó Horgászegyesület alapító tagjától és első elnökétől, aki 2026. április közepén elhunyt.

Elek neve összeforrt a Kerkafalvi-tó létrejöttével és fejlődésével. 2008-ban az alapító tagokkal együtt egy merész, de nemes célt tűztek ki maguk elé: az egykori szántóföld helyén a NYUDUVIZIG kivitelezésében elkészült Kéthatár-tóból egy olyan horgásztavat és közösségi teret hoznak létre, amely hosszú távon szolgálja a horgászokat és a természetkedvelőket. Kitartó munkájuk, elhivatottságuk és közösségépítő erejük révén ez az álom valóra vált a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségével együttműködve.

Kálmán Elek nemcsak helyi szinten, hanem a vasi és zalai horgászközösségében is kiemelkedő szerepet töltött be. 2017. december 31-ig a Szövetségünk Intéző Bizottságának aktív önkéntes tagjaként dolgozott, majd 2018 és 2023 között a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Felügyelő Bizottságának tagjaként segítette a szervezet munkáját. Szakmai tudására, tapasztalatára és emberségére minden szerepében számíthattunk. Munkáját a vasi horgászközösség 2018-ban a „Vas megye horgászatáért” kitüntetéssel ismerte el. Bár egészségügyi okok miatt később átadta az egyesület vezetését, a Kerkafalvi-tó és az egyesület sorsa mindvégig szívügye maradt. Főzőcsapatával amíg egészsége engedte évről évre állandó résztvevője volt a Pinka-völgy Halas Napunknak.

Kálmán Elek személyében nemcsak egy kiváló horgászvezetőt veszítettünk el, hanem egy olyan embert is, aki példát mutatott közösségi munkából, kitartásból és emberségből.

Temetése 2026. április 29-én 15 órakor lesz a felsőszenterzsébeti temetőben.

Emlékét megőrizzük! Nyugodjon békében. 

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

18.36°  Páratartalom: 39%