Széchenyi Terv Plusz

Idén növekvő horgászlétszám és halasítás

2016.12.31. Megosztom

Jövőre jelentős fejlesztések várhatóak a vasi vizeken....

A szervezetek többsége az év végéhez közeledve számba veszi az elmúlt időszak történéseit, eredményeit. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége egy mozgalmas, de eredményes évet tudhat magáénak, erről adunk most rövid tájékoztatást a horgásztársaink részére.

      Az idei év egyik fontos mérföldköve volt, hogy a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége igyekezett minden olyan vízterület állami halgazdálkodási jogát újra elnyerni, rendezni, mely szövetségi, vagy önkormányzati tulajdonban (Hársas-tó, Vadása-tó) volt. Az állami kezelésben lévő vízterületek (Pl.: Rába folyó, Pinka patak..stb) halgazdálkodási jogának kijelöléssel történő elnyerése a Magyar Országos Horgász Szövetség sikeres közreműködésével idén január végére valósult meg. Tavasszal a Rábasömjéni Kavicsbánya-tó horgászati jogát is 2030. december 31-ig a Szövetség nyerte el.  A nyár folyamán sikerült megállapodni a Rába folyó műcsatornáit tulajdonló gazdasági társasággal is, ezért a folyó műcsatornáin is újra a Szövetség lett a jogosult 2027. december 31-ig. Örömteli tény, hogy Szövetségünk lényegében – a Csánigi-tó kivételével - hosszú távon rendelkezik a korábban meglévő 1373 hektár vízterület halgazdálkodási jogával. Természetesen a Szövetség vezetésének eltökélt célja, hogy a Csánigi-tó halgazdálkodási jogára is pályázzon, mert a jövőben Répcelak térségében is biztosítani szeretnénk az állóvízi horgászati lehetőségeket. Fontos megemlíteni, hogy a korábban meglévő horgászvizek mellett az idei évtől a Szövetség által kiadott területi jegyekkel horgászhatóvá vált a Celldömölki tó és a Rába folyó nicki gát alatti szakasza is a Rábakecöl-Kenyeri között található közúti hídig.

A horgászvizek megtartása és megszerzése mellett a Szövetség számára is a legfontosabb eredmény, hogy egyre többen szavaznak bizalmat a Szövetség horgászvizeinek és váltanak tagságot, területi jegyet a tagszervezeteikben, melyet ezúton is köszönünk. A 2013. évben még 4512 tagunk volt, míg 2014-ben 4886 –an lettünk, a 2015.évet már 5624 fővel zártuk, az idei évben 7979 pecást regisztráltuk. Ezt a 2355 fős növekedést úgy értük el, hogy januárban belépett hozzánk öt horgászegyesület (Ölbői Horgásztó SHE., Csesztregi HE., Pölöske Tó Nonprofit Kft., Pölöskei HE., Szajki Tavak Aranykárász HE.), akiknél az idén összesen  1.565 tag volt, míg a korábban meglévő tagegyesületeinkben is összességében  790 fővel nőtt a létszám. Fontos megjegyeznünk, hogy ezen létszámadatok nem tartalmazzák azt a közel 1000 fő külföldi pecást, aki horgászturistaként látogatott el Vas megyébe. Éves területi jegyet a felnőtt horgászok közül 2325 fő váltott, mely 293 fővel több, mint előző év ugyanezen időszakában. A Szövetségünk tevékenysége révén a családtagokat is hozzászámítva kb. 30.000 állampolgár számára biztosít - természet közeli - kikapcsolódási lehetőséget a mai rohanó világban.

    

Az előzőekben említett taglétszám és éves területi jegyváltások növekménye ismét lehetőséget teremtett a terven felüli halasításokra is. A hagyományos három pontytelepítés mellett a főszezonban a jobb fogási esélyek biztosítása érdekében két alkalommal terven felüli pontytelepítést is végeztünk a kiemelt vizeken, illetve minden víz kapott terven felüli telepítést szeptemberben. A horgászok jegyváltási adatai alapján július és augusztus hónapban a következő horgászvizek részesültek a plusz telepítésben: a Magyarszecsődi-tó, a Máriaújfalui Hársas-tó, az Új-perinti I.tó, a Szombathelyi Csónakázó -és Horgásztó, a Vadása-tó, a Püspökmolnári-tó, a Celldömölki-tó, a Merseváti-tó. A horgászok körében legnépszerűbb Gersekaráti Sárvíz-tóba júniustól szeptemberig kéthetente került 3-400 kg ponty, az eredményesebb horgászat  érdekében. Összességében elmondható, hogy pontyból a tervezett 28.200 kg, helyett 41.610 kg került a vizekbe, vegyes -és dévérkeszegből 5.400 kg helyett 9.400 kg. A halastavak decemberi lefagyása miatt még összesen hátra van 2300 kg vegyes fehérhal kihelyezés és 350 kg pontytelepítés. A fogható méretű halak mellett 296.500 db őshonos előnevelt 4-6 cm-es halat (sebes pisztráng, csuka, ponty, keszeg) helyeztünk ki horgászvizeinkbe. Természetesen továbbra is tudjuk, hogy mindenki számára elegendő mennyiségű és megfelelő méretű halat nem tudunk telepíteni, de törekszünk rá, hogy az igényeket minél jobban kielégítsük. Sajnos az idei évben a folyamatosan változó időjárási körülmények, frontok miatt többször tapasztaltuk, hogy a halak kapó kedve nem volt arányba a Szövetség halfogást ösztönző törekvéseivel, mert a frissen betelepített halakból is volt eset, amikor jelentős visszafogás nem volt tapasztalható. A következő években a ponty mellett az egyre nehezebben és drágábban beszerezhető fehérhal és ragadozó állományt szeretnénk erősíteni a további bevétel növekedésekből. A halasításokról a jövőben is folyamatosan hírt adunk honlapunkon és azok bárki számára nyilvánosan megtekinthetőek.

 

Az előző évekhez hasonlóan, országosan egyedülálló módon rendeztük meg immár XI. alkalommal a Vasi Vizeken elnevezésű Általános Iskolai Horgászvetélkedőnket. Az idei év során 27 – négy fős - csapat indult a többfordulós versenyen. A vetélkedősorozat által eddig több, mint 1000 gyermek ismerkedett meg a horgászattal a Vas megyei horgászvizek élővilágával és környezetének védelmével. Az év során még kilenc saját szervezésű megyei versenyünk volt, melyen átlag 40-50 fő indult.  A „Vasi Vizek legjobb sporthorgásza” elnevezésű versenysorozatunkba tartozó kupákon összesen 113 fő horgász vett részt. Nyár folyamán immáron harmadszor  rendeztük meg Vaskeresztesen a Pinka-völgyi Halas Napot, melyre sok száz érdeklődő látogatott ki és kóstolhatott finom halételeket az induló csapatoknál. A Szövetség sikeres pályázatának eredményeként augusztusban húsz vasi gyermek pecás rendkívül kedvezményes áron táborozhatott Fonyód-ligeten a PontyVelem horgásztáborban az állami Erzsébet program keretében. Jövőre is tervezzük a rendezvényeink megtartását, melyeken történő indulás továbbra is nevezési díj mentes lesz.

         A következő szezonra készülve, fontos tudnivaló, hogy továbbra is megmaradnak a megyei éves általános területi jegyek mellett – a három éve bevezetett – és egyre kedveltebb horgászjegyféleségeink (folyóvízi, 3 tó+ folyóvizek, Abért tavi. jegy..stb.). A napi-heti jegyeink nem emelkednek, de az éves jegyek is az esetek többségében mindössze 500 Ft-tal drágulnak, mely nem nevezhető álláspontunk szerint jelentős emelésnek. Az éves jegyekre vonatkozó hagyományos akciónk jövőre ismét január 31-ig tart így mindenki kényelmesen meg tudja vásárolni az új horgászjegyét. Minden horgászati okmány a tagszervezeteinknél már rendelkezésére áll, így januárban problémamentesen megkezdődhet az új állami -és területi horgászengedélyek forgalmazása, melyek az idei évi engedélyekhez hasonlóan következő év január 31-ig lesznek érvényesek. A Magyar Országos Horgász Szövetség Választmánya 2017.01.01-től az egységes szövetségi hozzájárulás (korábban MOHOSZ tagsági lap bélyegként volt ismert) évi általános mértékét valamennyi horgász – kivéve a gyermek - esetében 2.000 Ft összegben, a kedvezményes mértékét 1.000 Ft-ban határozta meg azzal, hogy ettől a tagszövetségek sem negatív, sem pozitív irányba nem térhetnek el. Jelentős változás, hogy a kedvezményes tagsági bélyeget (1000 Ft) az egyesületi tagsággal rendelkező ifjúsági területi engedélyesek mellett a hölgyek, a 70 éven felüliek, valamint az igazoltan fogyatékkal élők is megkaphatják, így számukra az idei komplett engedély árakhoz képest 1000 Ft-os csökkenés következik be. A jövő évi megyei horgászati szabályokban kisebb változások lesznek, melyek a horgászvizeink környezet – és vízminőség védelmét szolgálják, ezúton is kérem minden horgásztársunkat, hogy olvassa el jegyváltást követően a kiadott horgászrendet.

     

Szövetségünk a Területfejlesztési Operatív Program turizmusfejlesztési pályázatára „Horgászturisztikai fejlesztések a Vasi Vizeken” elnevezésű támogatási kérelmet nyújtotta be 2016. április 26-án, melynek eredményhirdetésére éppen karácsony előtt került sor. A Szövetség képzeletbeli karácsonyfája alá nagy örömünkre a Magyar Kormány és az Európai Unió támogatásával egy 109.999.914  Ft  támogatás jóváhagyásáról szóló értesítés került. A Vas Megyei Területfejlesztési Stratégiával összhangban a pályázati projektünk keretében a Magyarszecsődi-tó, a Gencsapáti kavicsbánya-tó, a Vaskeresztesi Pinka-holtág, és a Vaskeresztesi  Horgászturisztikai Központ,  a Gersekaráti Sárvíz-tó, a Püspökmolnári Kavicsbánya-tó, a Csepregi-tó, a Pinkamindszenti bánya-tó, valamint a Merseváti-tó turisztikai infrastruktúra fejlesztése valósulhat meg a következő két évben. A projektünk keretében a felsorolt horgászvizek mellett  utak, parkolók, rézsűk, műtárgyak karbantartása, valamint padok, pihenő helyek, mozgáskorlátozott horgászhelyek, tábori illemhelyek, rendezvényterek, szalonnasütők, információs táblák és további jóléti fejlesztések történnek. Összességében 259 kültéri elem kerül kihelyezésre és a tavak partrendezése révén több ezer négyzetméter természet közeli horgászhely, partszakasz megújítása is megvalósul. A projekt részleteiről és a megvalósítás menetéről a támogatási szerződés megkötését követően fogunk tudni pontos tájékoztatást adni.  Az előzőekben említett pályázat mellett még a Vaskeresztesi Horgászturisztikai Központunk energetikai korszerűsítésére pályáztunk a Vidékfejlesztési Programba, valamint a Magyar Országos Horgász Szövetség és a Földművelésügyi Minisztérium halőrzést segítő eszközpark fejlesztési programjában igényeltünk eszközöket (Pl.: Rába folyón használható csónak és csónakmotor, éjjellátók…stb) horgászvizeink védelméhez. Ezen projektek pozitív elbírálásában is nagyon bízunk, mert a most elnyert pályázatunkban megvalósuló fejlesztésekkel együtt egy még összetettebb, egymáshoz szorosan kapcsolódó horgászati program valósulhat meg Vas megyében.

                      

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ezúton kíván Egészségben

és Horgászélményekben Gazdag Új esztendőt minden sporttársának!

****

                                      Puskás Norbert sk.                    Seregi Miklós sk.

                                                ügyvezető elnök                               elnök



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

4°  Páratartalom: 82%