Horgászvizek környezete újulhat meg hat vasi helyszínen
Turisztikai célú fejlesztéseket valósít meg a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége hat vasi helyszínen a TOP Plusz támogatásával. A projekt indításaként a Sárvár Arénában tartottak sajtótájékoztatót az érintett települések és az érdeklődők számára.
A „Megújuló horgászturisztikai helyszínek Vas megyében” című projektben hat helyszínen: Bükön, a horgásztónál, Kőszegen a Csónakázótó és a téglagyári tó környezetében, a vassurányi tónál, a Sárvár-Rábasömjéni horgásztónál, a Rába ikervári szakaszán és a Vasvári II-es horgásztónál valósul meg turisztikai infrastruktúra fejlesztése a Magyar Kormány és az Európai Unió közel 200 millió forintos támogatásával. A pályázat konzorciumi formában valósul meg a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége vezetésével. A konzorcium tagjai: Büki Horgász Egyesület, Kőszegi Sporthorgász Egyesület, Vassurányi Sporthorgász Egyesület.
A projektnyitó sajtótájékoztatón Seregi Miklós a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége elnöke kiemelte, hogy a turisztikában igenis kell a horgászokkal számolni, hiszen a Szövetség a horgászok családtagjait is tekintve több mint 40 ezer természetkedvelő Vas és Zala megyei lakos érdekeit tartja szem előtt, akik bizony több horgásztavat is látogatnak a családi kikapcsolódások, horgászatok alkalmával.
Majthényi László a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke felidézte, a jelenlegi projektet két korábbi TOP-os beruházás előzte meg – ezekben megközelítőleg 250 millió forint értékben újult meg 13 helyszínen a vízparti környezet és infrastruktúra.
A sajtótájékoztatón Kondora István Sárvár polgármestere örömét fejezte ki, hogy a Rábasömjéni tó is bekerült a projektbe, majd hozzátette: a város turisztikai életének újabb szegmense lehet a horgászturizmus, így a beruházással a város csak nyerhet.
V. Németh Zsolt államtitkár, országgyűlési képviselő az ikervári Rába szakasz kapcsán elmondta: megyénkben a Rába kínálja a horgászok számára a legszélesebb körű lehetőséget a vadvízi horgászatra, ezért nagy öröm, hogy Ikerváron is újabb fejlesztések valósulhatnak meg.
Az eseményen megjelent Ágh Péter államtitkár, országgyűlési képviselő is, aki köszönetét fejezte ki a Vas Vármegyei Önkormányzat és a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége számára a partnerséget, hiszen, mint mondta, valamennyi, a program korábbi elemeiben érintett település csak gazdagodott a fejlesztések révén.
Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ügyvezető elnöke bemutatta a szervezetüket és az elmúlt tíz év eredményeit, valamint hazai horgászat helyzetéről beszélt. Végül a projekt részleteibe avatta be a megjelenteket. Elmondta, hogy a tervezett fejlesztések eredményeként az érintett horgászvizek mellett utak, parkolók, rézsűk, horgászhelyek, valamint padok, pihenő helyek, mozgáskorlátozott horgászhelyek, tábori illemhely, rendezvényterek, szalonnasütők, információs táblák, játszóterek létesülnek és további jóléti fejlesztések történnek, emellett a vízterületek marketing megjelenésekre is költenek. A beruházások kiviteli tervei már elkészültek, az első munkálatok szeptemberben kezdődhetnek meg és várhatóan 2025 végéig minden tervezett fejlesztés meg fog valósulni. Hozzátette: az előző projektekhez hasonlóan a fejlesztések célja, hogy az érintett vízterületek és környezetük az odalátogatók rekreációs igényeit minél jobban kiszolgálják, rendezettebb körülményeket biztosítsanak a szabadidő eltöltéséhez.
Képek: Tóth Milán, Unger Tamás
Forrás: vaol.hu
Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok
- Sajtóközlemény - TOP Plusz Turisztika projekt (262.26 KB, PDF)