Széchenyi Terv Plusz

Horgászverseny, gasztronómia és kulturális műsorok a IX. Pinka-völgyi Halas Napon

2023.07.10. Megosztom

Július 8-án került megrendezésre Vaskeresztesen a IX. Pinka-völgyi Halas Nap. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége rendezésében immár hagyomány, hogy július elején az Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központ környékén minden a horgászatról, a halételekről szól.

Horgászverseny, gasztronómia és kulturális műsorok a IX. Pinka-völgyi Halas Napon

Reggel a horgászverseny résztvevői gyülekeztek a helyszínen, ahol sorsolás útján került kijelölésre, ki melyik horgászhelyen próbál meg minél több halat horogra csalni. Három helyszínen, a Vaskeresztesi Pinka-holtágnál, az Önkormányzati-tónál és az Alpesi Horgász-tónál folyt a verseny, hobbi felnőtt, versenyző, és ifjúsági kategóriában.

A délelőtt folyamán a főzőversenyre érkező csapatok is elfoglalták helyüket. Minden évben a szervezők lehetőséget biztosítanak arra, hogy a rendezvényre kilátogatók támogatói jegy megvásárlása ellenében különböző halételeket kóstoljanak, így volt ez idén is: többféle tájjellegű halászlevet, sült halat, halbászt, füstölt harcsát és egyéb halétel különlegességet kínáltak az érdeklődőknek, és természetes a főzőcsapatoknál készült ételekből is szívesen adtak kóstolót a készítők. Idén részt vettek a rendezvényen a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. munkatársai is, akik kiváló halászlével várták a Pinka-völgyi Halas Napra látogatókat. Velük érkezett Bodó Iván, ismertebb nevén „Matula”, aki könyveit mutatta be, és érdekes vizes, halas játékokkal készült, ami nem csak a gyerekeknek volt szórakoztató.

A főzőcsapatok idén is különleges halételeket tettek a zsűri asztalára. A bírák kóstolhattak többek közt halsteaket zöldbors mártással, füstölt halat, lecsó fantasyt szürkeharcsa gombócokkal, ropogós kéregben sült fogasfilét vargánya paprikással, és természetesen az elmaradhatatlan halászlevet, sokféle recept alapján.

Az ételek zsűrizése után a színpadon a Vaskeresztesi hagyományőrzők műsorát láthattuk, majd a Szombathelyi Kötélugrók szórakoztatták akrobatikus műsorukkal a közönséget.

Délután három órakor az Alpesi Fogadó rendezvénytere zsúfolásig megtelt, a versenyek eredményhirdetése előtt köszöntők hangzottak el.

Brádl Ferenc a Vaskeresztesi önkormányzat nevében mindenkit szeretettel köszöntött, majd örömét fejezte ki, hogy a mai immáron a kilencedik alkalom, hogy a horgász szövetség a Pinka-völgyi Halas Napot a településen rendezi. Hozzátette: ez a legnívósabb esemény a településen, majd mindenkinek a nap hátralévő részére jó szórakozást, és jó étvágyat kívánt.  

Seregi Miklós, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének elnöke üdvözlő szavaiban rámutatott arra: „IX. alkalommal rendezzük meg a Pinka-völgyi Halas Napot, azzal a szándékkal, hogy nem csak a sporthorgászatot helyezzük előtérbe, hanem a halétel fogyasztás kultúráját is népszerűsítsük. A halászlé főzés olyan talán, mint a foci: mindenki ért hozzá, de nem mindig sikerül olyanra, amilyennek szeretnénk.”- tette hozzá, majd megállapította: a mai nap rávilágított arra, hogy kilenc év nem hiába telt el: nagyon finom halászleveket és halételeket kóstoltak a zsűrizéskor, ami pedig külön öröm, hogy a paletta, amit hoztak a versenyző csapatok, mára igazán színesre sikerült. „Csak hogy egy példát említsek, ami egy kuriózum, halsteaket is kóstolhattunk zöldbors mártással. Ez is mutatja, hogy halból sokféle ételt lehet készíteni.” – tette hozzá, majd örömét fejezte ki, hogy a megyében a horgászok létszáma töretlenül növekszik. „Most már tizenkétezren vagyunk itt Vas Megyében, ez köszönhető annak is, hogy halakban bővelkednek vizeink, és a pályázatoknak köszönhetően a vizeink környéke is szépül, megújul.” Köszöntő szavai után mindenkinek jó időtöltést kívánt, és arra buzdított mindenkit, hogy kóstoljon meg minél több halételt, hiszen ezek az ételek nemcsak finomak, hanem egészségesek is.

Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke a szövetség harmincadik jubileumáról beszélt és annak kapcsán rámutatott: egy szervezetnek nem csak jelene és jövőre, hanem múltja is van. „Ahhoz, hogy a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ekkora rendezvényt tudjon megszervezni, és ennyi embert vendégül tudjon látni, az sok kollégám és elődöm munkájának az eredménye. A szövetség hivatalosan harminc éve létezik önálló jogi formában, de már 1979. óta működött, és már előtte is 1946-tól a MOHOSZ tagjaként számos egyesület létezett. Legidősebb nyugalmazott ügyvezető elnökünk Fürstinger Ottó, aki megtisztelte a jelenlétével a rendezvényt, több évtizedig volt a szövetség elnöke. Köszönjük neki, és egyúttal megköszönjük minden elődünknek a munkát, - azoknak is, akik már nem lehetnek közöttünk -, és reméljük, hogy a kollégákkal a következő harminc évben önökkel együtt tudunk dolgozni a vasi vizeken.” mondta el Puskás Norbert, majd Seregi Miklóssal együtt egy emlékplakettet adtak át Fürstinger Ottó nyugalmazott ügyvezető elnöknek.  

Dr. Hende Csaba Országgyűlési képviselő, az Országgyűlés alelnöke a rendezvény fővédnökeként köszöntötte az egybegyűlteket, a több, mint hétszázezer magyar horgászegyesületi tagot, és külön szeretettel köszöntötte a több, mint tizenkétezer Vas vármegyei horgászt is, aki erősítik a természetvédelmet, ápolják a barátságot, és erősítik a csapatszellemet. „Ez a csapatszellem nyilvánul meg a mai napon, ez az összetartás, hiszen nagyon sokan gyűltünk itt össze. Azt kívánom, hogy ez az együttműködés, ez az összetartás, ez a szeretet maradjon meg közöttünk a továbbiakban is. Sok sikert valamennyi horgásznak és minden jelenlévőknek.” – zárta köszöntő szavait Hende Csaba.  

Marton Ferenc, a Vas vármegyei közgyűlés alelnöke üdvözlő szavai előtt elmondta: „Két dolog jutott eszembe, ahogy az őrségből utaztam errefelé. Az egyik amit megállapíthatok, hogy Vas megye egy csodálatos hely. Csodálatos helyen vagyunk, akkor is, ha valaki horgászni akar, vagy csak jól szeretné érezni magát, vagy éppen sétálni vágyik. Gyönyörű a környék, legyünk büszkék Vas vármegyére. A másik, amit elmondhatunk: a horgásszövetség a maga tizenkétezres taglétszámával a legnagyobb szövetség Vas megyében.”– mondta el, majd rámutatott: Fontos, hogy legyen egy olyan szervezet, ami összefogja a munkájukat: ennek az összefogásnak az eredménye az a munka, amihez a területi operatív programban a megyei önkormányzat is támogatást tudott nyújtani. „Remélem, hogy továbbra is aktívak lesznek, és sok pályázatot kihasználnak azért, hogy Önök kitűnő körülmények között érezzék magukat a vízparton.” – tette hozzá, majd Vas vármegye közgyűlése nevében oklevelet adott át a harminc éves Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei szövetségének.

Dr. Németh István a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke gratulált a halételek készítőinek, és örömét fejezte ki hogy nagyon kreatív és ötletes halételek és finom halászlevek készültek. „A zsűri nevében mondhatom, hogy minden halétel készítő dicséretet érdemel. A halétel készítő kategóriában kreatív, újszerű ételek készültek, a füstölt halaktól a roston készült halakon át a töltött paprikával fűszerezett halételekig. Én azt gondolom, hogy a Magyar Akvakultúra Szövetség és a horgászmozgalom közösen dolgozik Magyarország halfogyasztásának növekedéséért, és nagyon sok ilyen hasonló rendezvényre van szükség, megyei és országos szinten is. Ha a fiatalokkal megkedveltetjük a halételeket, egyre több fogy a kitűnő magyar halból, akkor hasonlóan azokhoz az országokhoz, ahol sok halat esznek, itt a mi hazánkban is jó egészségben, szívbetegségektől mentesebben, tovább élhetünk. A mai rendezvény is kitűnő alkalom erre.” – tette hozzá, majd gratulált minden csapatnak, és további kitűnő ételeket, vidámságot kívánt a nap hátralévő részére.

A versenyen az első helyezett lett „Halászléfőző” kategóriában a „tógazdÁszok”, második a „Püspökpusztai Csukapörkölt Főzők”, míg harmadik a „Celldömölki Lokomotív HE.” csapata.

A „Halételkészítő” kategóriában a zsűri a legfinomabbnak „Konyher Tivadar és csapata” ételét találta, a második az „Anyaszomorítók”, míg harmadik az „Elektromosok SHE” étele lett. A Győri Likőr különdíját „Rábapaty és vidéke HE” kapta, a MAHAL különdíjasa – akik meghívást kaptak az országos halétel készítő versenyre is – az Oladi Pisztrángok étele lett. 

A horgászversenyen is megtörtént mindhárom helyszínen a mérlegelés, ami alapján a következő eredmények születtek:

  • Versenyző kategória:
  1. Kádi Szabolcs (Elektromosok SHE.)
  2. Koltai Máté Márk (Kéthatár-tó Kerkafalva HE)
  3. Varga Bálint (Elektromosok SHE)
  • Felnőtt hobbi kategória:
  1. Jánny Benjamin (Elektromosok SHE.)
  2. Pajtli Ferenc (Spartacus HE.)
  3. Horváth László (Körmendi Munkás HE.)
  • Ifjúsági kategória:
  1. Soós Dániel Sándor (Pannónia HE.)
  2. Bálint Dávid (Körmendi Munkás HE.)
  3. Bálint Zsolt (Körmendi Munkás HE.)

 

Különdíj: Czenki Luca (Spartacus HE.)

A gyerekek legnagyobb örömére délután állt már az ugrálóvár, készültek a szebbnél szebb arcfestések és csillámtetoválások. A szervezők egy egész gyerekbirodalmat hoztak létre a rendezvénytér melletti részen, ahol halas játékokat, építő és kreatív játékokat próbálhattak ki a gyerekek, és Nokedli bohóc is fáradhatatlanul szórakoztatott, és hajtogatta a lufikat. Brandnyúl is ellátogatott a IX. Pinka-völgyi Halas Napra: kicsik és nagyok együtt táncoltak, énekeltek a nyuszival. Az idén 30 éves Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége meglepetés tortával is készült, így a szövetség szülinapját is megünnepelhettük az Alpesi Fogadó és Borház rendezvényterében.

Brandnyúl után a színpadon a Zgano együttes rövid koncertje után következett a tombolasorsolás, ahol fél millió forint összértékű ajándék talált gazdára: a sorsolás fődíja egy 50.000 Ft értékű Decathlon ajándékutalvány volt. A sorsolás után ismét a Zgano együttes foglalta el a színpadot, hogy kellemes zenéjükkel méltón zárják ezt a remek, születésnappal is egybekötött Pinka-völgyi Halas Napot.

A horgászverseny részletes eredményei megtekinthetőek cikkünk végén. A rendezvényen készült kiváló fényképek az alábbiakban érhetőek el. 

Ezúton is köszönjük a kiváló fotókat Nagy Georginának (LENDESIGN) és kollégáknak.

A rendezvény a Magyar Országos Horgász Szövetsége kiemelt programjainak támogatásával valósult meg.

Köszönjük a támogatást!

 

Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

1.78°  Páratartalom: 93%