Széchenyi Terv Plusz

Horgásztábor volt Vaskeresztesen

2013.07.12. Megosztom

Az idei évben  a hagyományoktól eltérően Vaskeresztesen a Szövetség Horgászturisztikai Központja adott otthont  a Vasi Vizeken Ifjúsági Horgásztábornak.  A pecás tábornak 20 fiatal lakója a megye minden pontjáról érkezett.  A fiatalok a Pinka patak vaskeresztesi holtágán, az Alpesi horgásztavon és a Gersekaráti Sárvíz tavon horgásztak. A strandolás a közeli Ausztriai Burg település festői környezetben lévő strandján volt.  A tábori programok között Varga Bálint versenyhorgász tartott horgászati bemutatót,  Kovács Péter  horgászattal  és halak élővilágával kapcsolatosan tartott  ismeretterjesztő előadást, míg a tábor végén Misák Roland a Vas Katasztrófavédelmi munkatársa árvizekről, vízügyi katasztrófákról tartott fényképes prezentációt.

      

                                              A táborban készült képek megtekinthetőek itt >>>

A hét során barátságos horgászvetélkedőre is sor került. A fiatalok célba dobásban, halfogásban és elméleti ismeretekben versenyeztek egymással. A jó hangulatban és igazi nyári melegben minden fiatalnak sikerült sok halat fogni a tábor ideje alatt.

       

A tábor verseny végeredménye a következők szerint alakult:

I.hely:  Péterfy Áron /Elektromosok SHE/

II. hely:  Németh Ádám /Büki HE/

III. hely: Kajtár Máté /Büki HE/



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

22.25°  Páratartalom: 64%