Helytálltak a halőreink az országos halőri versenyen
Szövetségünk hivatásos halőrei első alkalommal vettek részt a MOHOSZ és a Horgász Egyesületek Fejér Megyei Szövetsége (HOFESZ) szervezésében megrendezett, immár IV. Országos Halőri Szakmai Versenyen és Találkozón Székesfehérváron. A megmérettetésen 29 halgazdálkodásra jogosult szervezet nevezte 3 fős versenyzői csapatát, általában 1 fő szakmai vezetővel, kísérővel. A találkozón egyben a Mohosz támogatással beszerzett Toyota Hilux szolgálati gépjárművek éves állapotfelmérésére és műszaki szemléjére is sor került.
![Helytálltak a halőreink az országos halőri versenyen](/images/article/inner/e/l/o/eloadas-1632467428.jpg)
Szövetségünket versenyzőként Karácsonyi Tamás, Seregi Benjámin és Szekeres Balázs hivatásos halőrök, kísérőként Mesterházy József csoportvezető képviselte.
Hétfőn érdekes, rendészeti és halegészségügyi előadásokat követően délután egy meglehetősen nehéz szakmai tesztet kellett a csapatoknak kitölteniük, mely vegyesen tartalmazott halbiológiai, morfológiai, vízkémiai és jogszabályi kérdéseket is.
Kedden a csapattagokat elosztva a szervezők a Tác mellett kijelölt autós ügyességi pályán, illetve a Soponyai lőtéren tették próbára a versenyzők tudását, jócskán feladva a leckét egy-egy feladattal, illetve a kormorán-gyérítés hatékonyságát célzó koronglövész versenyszámmal. Délután motoros és evezős csónakos ügyességi számok következtek a Csónakázó-tavon, tiltott eszközök felkutatásával nehezítve, ahol fiatal versenyzőink kiválóan szerepeltek, annak ellenére, hogy több halőri csapathoz képest elenyésző időt töltenek csónakban.
A nap végén még előkelő helyen álló csapatot a szerdai versenyszámok egy része megtréfálta, viharos szélben és váltakozó esőben kellett helytállni a fűnyíró-traktoros ügyességi versenyben, a célba-dobó, a szakmai ellenőrzési és intézkedési feladatok során.
Az ezekkel párhuzamosan zajló horgászverseny végén a kiadós ebédet követő eredményhirdetésen a 29 halőri csapatból a szoros eredménnyel középmezőnyt jelentő 18. helyre sorolták eredményeik a Vas megyei csapatot, amely a felkészülés lehetőségeit és az első versenyen való részvételt tekintve jó helyezés, főként, hogy jóval nagyobb létszámú és rutinosabb halgazdálkodók csapatait sikerült megelőznünk.
Gratulálunk versenyzőinknek, és köszönjük a MOHOSZ és a HOFESZ munkatársainak a színvonalas programot és a kiváló szervezést!