Széchenyi Terv Plusz

Határmenti horgászverseny

2008.07.07. Megosztom

 

Immáron harmadszor versenyeztek az osztrák és a magyar fiatalok

Az elmúlt hétvégén Vaskeresztesen tartották a hagyományos Osztrák-Magyar Ifjúsági Horgászversenyt. A Burgenlandi Horgász Szövetség és a Vas Megyei Horgász Szövetség közös versenyén 8 csapat vett részt. A fiatalok reggel sorsolás útján választották ki párjukat és rajthelyüket. A pecás csapatok egy osztrák és egy magyar versenyzőből álltak. A horgászat negyed 11-kor vette kezdetét, majd három óra elteltével helyszíni mérlegelésen eldőlt, hogy melyik csapat volt a legügyesebb.  A versenyzők elsősorban kárászt és keszeget zsákmányoltak, de Borsos Tamás - Dorner Dominik párosnak sikerült egy 25 cm körüli pontyot is fogni. A legtöbb halat fogó csapat Krois Andreas - Borsos Attila volt, akik összesen 5940 gramm-al az első helyet szerezték meg. A barátságos megmérettetés után a fiatalok egy egyéni célbadobó versenyen indulhattak. Mindenkinek 10 - és 15 m-es távolságba kellett célbadobni egy 1 méter átmérőjű körlapra. Az ügyességi vetélkedőben szoros küzdelem alakult ki, mely egyöntetűen jó hangulatot teremtett a versengő fiatalok körében. A legügyesebb magyar versenyző Vámos Attila lett 4 találattal, az osztrák fiatalok közül Dorner Dominik végzett az első helyen 2 találattal. A nap végén megtartott eredményhirdetésen beszédet mondott Csécs Sándor a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége ügyvezető elnöke és Graf Heinrich Burgenlandi Horgász Szövetség ifjúsági felelőse. Mindkét szervezet képviselője elismerően szólt a két szövetség között kialakult jó partneri kapcsolatról. A jövő évben Ausztriában lesz megrendezve a  IV. Osztrák -Magyar Páros Ifjúsági Horgászverseny. A versenyen az alábbi végeredmény alakult ki:

Horgászverseny:

1. hely Borsos Attila - Krois Andreas

2. hely Borsos Tamás -  Dorner Dominik

3. hely Vámos Attila - Pendli Martin

 

Célbadobás:

Magyar versenyzők: 1.hely Vámos Attila; 2. hely Borsos Tamás; 3. hely Borsos Attila 

Osztrák versenyzők: 1. hely Dorner Dominik; 2. hely Krois Andreas, 3. hely Graf Thomas

 

 

Képek megtekinthetőek a galériában a képre kattintva, vagy itt..

   



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

13.9°  Páratartalom: 87%