Széchenyi Terv Plusz

Néhány nap és itt a Pinka-völgyi Halas Nap!

2025.07.09. Megosztom

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége immár tizenegyedik alkalommal rendezi meg a Pinka-völgyi Halas Napot, amelyet évről évre egyre többen várnak. A rendezvénynek idén is Vaskeresztes, az Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központ ad otthont 2025. július 12-én, szombaton. A program célja, hogy a horgászat, a gasztronómia és a közösségi élmények találkozásával egy élményekben gazdag, tartalmas nyári napot kínáljon minden korosztály számára.

A nap reggel 6:45-kor indul a barátságos horgászverseny regisztrációjával, majd kezdetét veszi a halételkészítő verseny is, ahol lelkes csapatok mérik össze főzőtudásukat. A déli órákban a zsűri értékeli a fogásokat, majd 13:00 órától indul a várva várt halételek kóstolása. A vendégek frissen készült halászlevekből, sült és füstölt halakból, valamint más különleges fogásokból válogathatnak – a készlet erejéig. Kóstoltál már halhúsos palacsintát halchipsszel? Vagy halas rétest kapros-paprikás mártással? Netán Füstölt halas nápolyi pizzát? Többek között ezek közül is válogathatsz:

🐟 Csuka pörkölt
🎣 Fish and Chips
🥘 Harcsapaprikás
🍡 Halfasírt
🌯 Harcsával töltött káposzta
🥗 Kárász variációk friss salátával
🔥 Füstölt pisztráng


Egy adag halétel 1500 Ft-os támogatói jegyért vásárolható meg, azonban aki egyszerre három jegyet vált, az mindössze 3000 forintért kap három adagot – így a harmadik halétel gyakorlatilag ajándék. A támogatói jegyekkel nemcsak a gasztronómiai kínálatot élvezhetjük, de a rendezvény sikeres megvalósítását és a halételek népszerűsítését is támogatjuk.  A délutáni programok a Vaskeresztesi Hagyományőrzők bemutatójával folytatódnak, majd ünnepélyes köszöntések és eredményhirdetések következnek.

A színpadi műsorban ezután igazi kulturális csemegék várják a látogatókat: MIRA Orient Art revüműsora egzotikus hangulattal és látványos táncshow-val érkezik, majd Nagy Jonathan Bűvész – országosan ismert illuzionista – varázsolja el a közönséget egy különleges produkcióval.

Az Aranykapu Zenekar színes koncertje a kicsiknek és nagyoknak egyaránt kellemes élményt kínál, a nap zárásaként pedig a Die Lausbuben zenekar gondoskodik a fergeteges hangulatról. A zenekar műsorát német (sváb), hagyományőrző, fúvós és táncos szórakoztató dallamok alkotják, így a fiatalabbak és az idősebbek egyaránt megtalálják a kedvükre valót. A zenekar több hangszeren játszó tagjai változatos és lendületes repertoárral készülnek az estére. 


A rendezvény egyik fénypontja minden évben a 18:40-kor kezdődő tombolasorsolás lesz, amelyen értékes nyeremények találnak gazdára – érdemes tehát végig maradni!  A gyerekek sem fognak unatkozni: 14:00 órától kezdődően minden gyerekprogram ingyenesen vehető igénybe, többek között arcfestéssel, csillámtetoválással, ugrálóvárral, csúszdás légvárral, póni hintózással és halas ügyességi játékokkal várjuk a legkisebbeket. 🎈🐴🎨

A rendezvény ideje alatt különleges bemutatók is színesítik a programot. A TackleBait horgászbolt és webáruház 14 órától horgászbemutatót tart, ahol az érdeklődők megismerkedhetnek a modern eszközökkel és technikákkal, míg a felnőtteket 16 órától a Mittl Pincészet borkóstolója várja, finom Vas-hegyi borokkal. 🍷🎣


A XI. Pinka-völgyi Halas Nap minden programja – a színpadi előadásoktól a gyerekfoglalkozásokig – teljesen díjmentesen látogatható. A gasztronómiai élményekhez támogatói jegy szükséges, mellyel a látogatók hozzájárulhatnak a rendezvény színvonalas lebonyolításához. 

📍 Helyszín: Vaskeresztes, Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központ
📆 Időpont: 2025. július 12. (szombat)

Gyertek el és szórakozzunk együtt egy felejthetetlen nyári napon Vaskeresztesen! 
 

Letölthető dokumentumok


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

20.03°  Páratartalom: 49%