Halászléfőzők és horgászok Csörötneken
A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége az elmúlt szombaton Csörötnek Község Önkormányzatával közösen nagyszabású halászléfőző -és horgászversenyt szervezett. A rendezvényen 16 halászléfőző csapat és 27 horgász mérte össze tudását. A horgászversenyen hobbi horgászok vettek részt, akik elsősorban kisebb testű halakat domolykókat, kárászokat fogtak a négy órás megmérettetésen. A pecások között legjobb teljesítményt Alexa Ferenc szentgotthárdi horgász nyújtotta, aki sorra kapkodta a Rába folyó apró halait. A barátságos verseny legnagyobb halát -egy 630 gramm-os kárászt - Krantz István szombathelyi horgász fogta. A halászlé főzésben is jeleskedtek a csapatok, így nem volt könnyű helyzetben az 5 tagú zsűri, melynek elnöke Majtényi László a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke volt. A legjobb hallé címet az "Pesca” csapata kapta. Számos küldöndíj is gazdára talált, így például vasvári Castrum Ferrum csapata a legkülönlegesebb halászlé címén lett jutalmazva. A versenyeken az alábbi helyezések születtek:
Horgászverseny helyezettjei:
1. hely Alexa Ferenc ( Szentgotthárdi HE.) 1270 gr
2. hely Kádi Szabolcs (Répcelaki HE.) 910 gr
3. hely Takács Péter (Körmendi Munkás HE.) 780 gr
Legnagyobb halat fogó horgász:
Krantz István (Spartacus HE) 630 gr
Részletes eredmények letölthetőek itt.
Legjobb halászlét a szentgotthárdi PESCA csapat főzte.
Különdíjasok:
Legcsípősebb halászlét a répcelaki tartálytestűek csapata, a legpirosabbat a csörötneki Húszászok, míg a legkülönlegesebbet a vasvári Castrum Ferrum csapat főzte.
A rendezvény képei megtekinthetőek a galériában, vagy a képre kattintva.