Széchenyi Terv Plusz

Gyermekversenyt tartottak Répcelakon

2022.08.30. Megosztom

Augusztus 28-án került megrendezésre a Répcelak Városi Bányász Horgász Egyesület gyermek horgászversenye a Répcelaki tavon. A helyi horgászszervezetnek és segítő önkénteseinek egy újabb kitűnő hangulatú, kifogástalanul megszervezett eseményt sikerült lebonyolítania.

Gyermekversenyt tartottak Répcelakon

A reggeli gyülekezésnél gyerekzsivaj töltötte be a kis tó környékét. A sorsolást követően az ifjú pecások amíg elfoglalták a kisorsolt helyeiket addig készült a már elmaradhatatlan lángos reggelire Giza néni jóvoltából. Az éjszakai vihar után a szervezők és a gyerekek is izgatottan várták a halak reagálását. 

A szokásos kiírás szerint 8 órakor vette kezdetét a verseny. A halak a frontos időjárás miatt kevésbé voltak kapó kedvüknél, de azért majdnem mindenkinek sikerült halat fogni. Több amurt és pontyot is tudtak szákba terelni, de gyűltek az apró halak is.

A mérlegelést követően kialakultak a végeredmények, majd az eredményhirdetés után mindenkit vendégül láttak egy tál gulyásra, melyet Kiss Zoltán és Szalai György készített.

A verseny két kategóriában lett lebonyolítva, alsó és felső tagozatosok között.

  • Alsó tagozatos:

1. hely: Buthi Benjamin

2. hely: Firisz Hanna

3. hely: Ágoston Dávid

  • Felső tagozatos:

1. hely: Takács Petra

2. hely: Varga Domán

3. hely: Ivánkovics Marcell

Köszönhetően a rengeteg felajánlásnak különdíjak is kiosztásra kerültek, minden megjelent kisgyerek boldogan, rengeteg ajándékkal térhetett haza. 

  • A "legidősebb" horgásznak, Varga Dománnak Bata Gábor pergető botot, Tóth János fejlámpát ajánlott fel.
  • A legeredményesebb lány, Firisz Hanna a Dóra papírbolt és Csorba Bianka ajándékát kapta.
  • A legnagyobb és legkisebb halért járó különdíjakat is Firisz Hanna gyűjtötte be. Előbbi az egyesület, míg utóbbi Baranyainé Kiss Judit felajánlása volt. 

Köszönet illeti Horváth Anitát az ízletes palacsintáért, Chlebikné Tóth Szabinát a fenséges süteményért, Kiss Zoltánt és Szalai Györgyöt a remek gulyásért, Giza nénit a finom lángosért.
A Répcelaki HE. ezúton is köszöni a munkáját minden szervezőnek és segítőnek!
Köszönet a támogatásokért és felajánlásokért!

A versenyt támogatták:
Répcelak Város Önkormányzatának Humánpolitikai Bizottsága, Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége, Répcelaki H.E, Szákó horgászcentrum, Répce Zoo állateledel és horgászfelszerelés, Répce Fém KFT, Dóra Papírbolt és rengeteg magánszemélynek.

Beszámoló: Kádi Attila

Kapcsolódó képgaléria


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

14°  Páratartalom: 47%