Széchenyi Terv Plusz

Csónakos ellenőrzések kezdődtek a Rába folyón

2019.06.21. Megosztom

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének hivatásos halőrei június 20-án délutántól sötétedésig terjedően komplex ellenőrzést hajtottak végre a Rába folyó középső szakaszán. Az összehangolt ellenőrzést nagyban megkönnyítette az újonnan beszerzett halőri csónak, mivel az engedély nélkül horgászó személyek ellenőrzése mellett kiemelt cél volt az illegális, tiltott módszerek felderítése és az erre alkalmas helyszínek megfigyelése.

Csónakos ellenőrzések kezdődtek a Rába folyón

A csónakban szolgálatot teljesítő halőrök munkáját a parton is nyomon követték a kollégák, illetve váltották egymást a folyóvízi és parti ellenőrzés során. Az ellenőrzés eredményét a későbbi felderítések hatékonysága és sikeressége érdekében csak korlátozottan közzétéve, tájékoztatásul közöljük, hogy kettő fő esetében indult eljárás jogosulatlan horgászat miatt, egy esetben rendőrhatósági segítség igénybe vételére került sor. Mindkét elkövető súlyos pénzbírságra és egy év, vagy azt meghaladó állami horgászjegy váltásától történő eltiltásra számíthat. 


A nyári és őszi időszakban a teljes Vas megyei Rába szakasz ellenőrzését célzó intézkedés-sorozat részeként a hivatásos halőrök a rendőrséggel közösen folyamatosan hajtanak végre komplex ellenőrzéseket a folyó értékes őshonos halállományának védelme érdekében. 


Ezúton is kérjük minden becsületes horgásztárs, vízitúrázó segítségét, hogy megalapozott és értékelhető információikkal támogassák a folyóvízi halállomány védelmét, észrevételeiket közöljék Szövetségünk hivatásos munkatársaival az alábbi elérhetőségen:

info@vasivizeken.hu; Tel.: 06-94/506-835, vagy az on-line anonim bejelentő felületünkön itt>>>

(Megjegyzés: A képen látható horgász nem követett el szabálytalanságot és hozzájárult a fénykép elkészítéséhez)



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

13.36°  Páratartalom: 46%