Széchenyi Terv Plusz

Fogyatékkal élő barátaink részére adományoztunk a mai napon

2021.12.22. Megosztom

Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. fiataljaival minden évben rendezünk közösen integrált horgásznapot. Szövetségünk, mint 11.500 horgásztárssal rendelkező megyei közhasznú civil szervezet most úgy határozott, hogy a két szervezet között kialakult baráti kapcsolatok erősítése jegyében a karácsonyi meglepetéssel is kedveskedünk idei adományozási programunk keretében.

Fogyatékkal élő barátaink részére adományoztunk a mai napon
Karácsony környékén különböző módokon igyekszünk segíteni a hátrányos helyzetű embertársainkat, hogy a számukra biztosított segítséggel is szebb legyen az ünnepük. A Fogyatékkal Élők Nappali Szolgálatán lévő közel 60 fő nemrég adományba kapott egy akváriumot, melyet a jövő év elején terveznek berendezni.
 
 
A szükséges akvarisztikai eszközök beszerzéséhez nyújtottunk ajándékutalványokat, valamint a szolgálaton működő gyakorló konyha felszereléseit fejlesztettük az átadott adományainkkal. A Szövetség képviseletében Puskás Norbert ügyvezető elnök adta át a mai napon az ajándékokat a Fogyatékkal Élőket és Hajléktalanokat Ellátó Közhasznú Nonprofit Kft. munkatársai és fiataljai részére.
Az ajándékok átvételét követően Juranovits-Racker Rita megköszönte, hogy a Szövetség adományokkal tette szebbé a nappali szolgálat karácsonyát.
 
❤🎄🎣Áldott, békés, szeretetteljes karácsonyi ünnepeket kívánunk! 🎁🎄❤


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

6.05°  Páratartalom: 83%