Első osztályban továbbra is
A Magyar Országos Horgász Szövetség július hónap elején a Velence tavi evezős pályán rendezte meg az Országos Horgász Csapatbajnokságot (OHCSB). A vasi csapat az első osztályban versenyző csapatokkal mérte össze tudását. A megyei válogatott már szerdától folyamatosan próbálkozott megfejteni az evezős pálya titkát a hétvégi versenyre. A bajnokság hivatalosan szombat délután megnyitóval vette kezdetét. A szombaton megrendezett első három órás fordulóban a tizedik helyen sikerült zárni a napot szoros eredménnyel. Az első fordulóban a vasi csapatból a legjobb szektor eredményt Pankotayné Kálmán Anikó érte el 8070 grammos fogással. A második fordulóban Komáromi Levente remekelt a vasi csapatban ő néhány grammal maradt csak el a szektor győztes világbajnok horgász Walter Tamástól. A 12 csapatból álló a első osztályban a nyolcadik helyet sikerül elhozni így továbbra is a első osztályban versenyezhet Vas megye csapata. Az OHCSB-n a csapatot alkotta: Németh Krisztián, Komáromi Levente, Marossy László, Szendi Gábor, Mészáros Péter, Kovács Hajnalka, Kovács Dániel és Pankotayné Kálmán Anikó. A csapattagok világhírű francia Sensas versenyetetőanyaggal horgászatak a tréningek és a verseny ideje alatt, amelyet szponzorációs szerződés biztosított a vasi csapatnak.
Kovács Dániel edzésen A vasi csapat Csécs Sándor és Magyar Szilárd
A verseny képei megtekinthetőek a galériában, vagy a képre kattintva.
A versenycsapatot szponzorálta: