Széchenyi Terv Plusz

Élményekkel és halfogással teli horgásztábor volt Vaskeresztesen

2024.08.13. Megosztom

Augusztus 5- én vette kezdetét az idei Vasi Vizeken horgásztábor Vaskeresztesen, ahol idén a legfiatalabb jelentkező 8 éves volt a legidősebb pedig 16 éves, aki már visszajáró, gyakorlott táborozónak számít. A hétfő délelőtti megérkezést követően Puskás Norbert ügyvezető elnök megnyitotta a tábort és megtartotta az eligazítást a táborvezetőkkel együtt. A fiatalabb korosztály az Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központ szobáiban kapott szállást, az idősebbek pedig a fedett rendezvénytér sátraiban helyezkedtek el.

Élményekkel és halfogással teli horgásztábor volt Vaskeresztesen

Az idei horgásztábor vezetője ismét Kádi Attila volt, a Vas Megyei Horgász Szövetség elnökségi tagja, aki a Répcelaki HE elnökeként több, sikeres gyermekprogram lelkes szervezője. A gyermekek üdvözlő ajándékként egy vicces feliratú szövetségi pólót kaptak, amelyben rögtön el is készült az első csoportkép. A technikai információk után a gyerekek már türelmetlenül várták a horgászatot, de előtte a táborvezetők aktív segítségével gyakorolták a horogkötést. Ezek után ebédelni indultak, majd kezdődhetett a horgászat. Kellemes nyári idővel, egy kis záporral igazán jól indult az idei táborunk is!

A keddi napot reggeli tornával kezdték a fiatalok, de az igazán lelkes horgászoknak már korábban indult nap, hiszen hajnalban már pecáztak. Többen jelentkeztek, hogy szeretnének horgászvizsgát tenni a tábor ideje alatt, így a délelőtt folyamán Szekeres Balázs halőr és Polgárné Németh Judit ügyintéző segítségével készültek a vizsgára, átismételték a tananyagot. Ezt követően Mesterházy József halgazdálkodási csoportvezető érdekes előadása következett a Pinka patak és annak gazdag élővilágának bemutatásával. Ebéd után strandolni indultak a gyerekek Ausztriába a burgi-tóhoz. Jó hangulatban, vidáman telt a délután. A fürdőzést követően a táborba visszaékezés után folytatódott a horgászat, majd a vacsora után kisorsolták a 3 fős tábori csapatokat és rögtön le is bonyolították az első versenyszámot , a gumicsizma hajító versenyt. Eseménydús nap állt a fiatalok mögött, de a nap zárásaként még jutott energia tábori focizásra és éjszakai horgászatra is.

A tábor harmadik napja ismét reggeli tornával indult, majd Németh Tamás versenyhorgász tartott bemutatót, a gyerekek ki is próbálhatták az általa bemutatott rakós botos halfogás technikáját. Közben megérkeztek a vaol.hu és a Vas Népe munkatársai, felvételek készültek a szebbnél szebb halfogásokról. Ezt követően az egyéni célba dobó verseny következett, amelynek eredménye beleszámított a végleges csapateredménybe is. A bőséges ebédet követően folytatódott a horgászat, a vizsgára jelentkezők pedig izgatottan várták mikor adhatnak számot tudásukról. A vizsgán végül minden táborozó jól szerepelt, sikeres állami horgászvizsgát tettek. A nap további részében csapat horgász versenyt tartottak, a közös cél, a versenyszellem még szorosabbá kovácsolta a csapatokat. Ez a nap is izgalmas élményekkel zárult.

Csütörtökön reggeli után- ugyanúgy, ahogy a tábor kezdete óta minden nap-mindenki szorgalmasan pakolt, takarított, rendet rakott a szobájában vagy a sátrában, hiszen minden nap pontozásra került a szobarend, amelynek végén győztest hirdettek. Ezt követően elméleti vetélkedőn mérték össze tudásukat a csapatok, amelynek eredménye szintén beleszámított a csapatok összpontszámába.

Az ebédet követően kisorsolták a rajthelyeket, délutáni egyéni halfogó versenyt tartottak, amelyről a Szombathelyi Televízió stábja is forgatott, illetve néhány interjú is készült a kis horgászokkal. A tábori halfogó verseny mérlegelését követően kiderült, hogy Soós Dániel volt a legügyesebb, 2 óra alatt 15.000 gramm halat fogott, ezzel megnyerte a versenyt. Kis pihenő, majd elindult a várva várt eredményhirdetés, ahol a 3 fős csapatok, illetve a szoba-és sátorrend vetélkedő nyertesei is díjazásban részesültek, rengetek édességnek és üdítőnek örülhettek. Az vacsora utáni hirtelen eső miatt fedett helyre kényszerültek a fiatalok, de senkinek nem szegte ez kedvét, hiszen a BLERO Horgász Társasjáték remek időtöltésnek bizonyult. Az eső hamar elállt, előkerült a focilabda és a horgászbotok is, mindenki nagyon jól töltötte az utolsó tábori estéjét.

Pétek reggel pakolással, sátorbontással, rendrakással telt. Az ebéd előtti ünnepélyes eredményhirdetésről senki sem távozott üres kézzel, emléklapokat, ajándék csomagokat kapott minden résztvevő. A vetélkedők legjobbjait két kategóriában díjazták, gyermek és ifjúsági korcsoportba sorolták a fiatalokat. A helyezések az alábbiak szerint alakultak, kupát és tárgyjutalmakat kaptak a legjobbak:

  • GYERMEK KATEGÓRIA

1.Vámosi Márton

2.Szalay István

3.Vogl Zalán

  • IFJÚSÁGI KATEGÓRIA

1.Soós Dániel

2.Máthé Zalán

3.Kulcsár Barna

Puskás Norbert zárásként megköszönte a táborvezetők áldozatos munkáját, a gyerekeknek az aktív részvételt, és elmondta, reméli, mindenki szép élményekkel tér haza, illetve kiemelte a Mini-Zoo kisállat és horgászcikk üzletet, amely vásárlási utalványok felajánlásával segítette a díjazást, majd a tábor fő támogatóját a Magyar Országos Horgász Szövetséget, a HUNOP pályázati  támogatás lehetővé tette, hogy ilyen kiváló díjakkal, ellátással és programokkal rendezhettük meg a Vasi Vizeken horgásztábort.


A táborban készült fényképek a csatolt képgalériánkban vagy ide kattintva is megtekinthetőek.

A tábori vetélkedő eredményeit tartalmazó táblázat ide kattintva elérhető.

Köszönjük Kádi Attilának, Kádi Szabolcsnak, Szekeres Balázsnak, Koltai Máté Márknak, Misák Norbertnek, Németh Tamásnak, Linter Hunornak, Pulay Patriknak, Taschler Marcellnek a tábor megrendezésében nyújtott segítséget! 
Az Alpesi Fogadó csapatának is jár köszönet a finom ételekért és a vendéglátásért! 
További kellemes nyarat kívánunk minden fiatalnak!


A VASI VIZEKEN HORGÁSZTÁBOR a MOHOSZ Horgász Utánpótlás-nevelési és Oktatási Program részbeni támogatásával valósult meg.


Köszönjük a támogatást!

 

Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

12.25°  Páratartalom: 94%