Széchenyi Terv Plusz

Elismerések, beszámolók a Vas vármegyei horgászok éves Küldöttgyűlésén

2024.05.25. Megosztom

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Vaskeresztesen tartotta hagyományos évértékelő Küldöttgyűlését szombaton.

Elismerések, beszámolók a Vas vármegyei horgászok éves Küldöttgyűlésén

A Szövetség elnöke Seregi Miklós az ülés kezdetén köszöntötte a megjelent vendégeket és a horgászegyesületi küldötteket. Az ülésen részt vett a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság részéről Szalay Zoltán r. alezredes, kiemelt főelőadó, valamint Gecse József a Vas Vármegyei Kormányhivatal Földművelésügyi Osztály vezetője, illetve a Vas Vármegyei Kormányhivatal Halgazdálkodási Hatóság részéről Dugmanits Réka és Soós Norbert halgazdálkodási szakügyintézők.

A beszámolók és a költségvetés elfogadása előtt a szervezet legrangosabb megyei elismeréseit, a "Vas Vármegye Horgászatáért" és a "Vas Vármegye Horgászsportjáért" elismeréseket adták át az idei kitüntetetteknek. Ezen elismeréseket - korlátozott számban - a Szövetség Intéző Bizottságának javaslatára a kiemelkedő  közösségi munkát végző horgásztársak, önkéntesek, támogatók, partnerek közül az arra leginkább érdemesnek vélt személyek vehetik át minden évben. A kitüntetés mellé élethosszig tartó területi jegy is jár a vasi vizekre. Az elismeréseket a szövetség elnöke, Seregi Miklós és Puskás Norbert ügyvezető elnök adta át a küldöttgyűlés elején.

A szövetség elnöke elsőként Cziráky László a Szentgotthárdi HE elnökét, az Intéző Bizottság tagját köszöntötte. Cziráky László a Szentgotthárdi HE elnöke több mint  25 éve aktív tagja Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Intéző Bizottságának, melynek 15 éven keresztül volt a horgászmestere, valamint a MOHOSZ választmányának is tagja két éven keresztül. Az egyesületben végzett munkája eredményeként sikerült elérnie, hogy Szentgotthárd legnagyobb létszámú és a helyi Önkormányzat által is elismert civil szervezete a településnek.

 

Napjainkban is folyamatosan aktívan dolgozik a helyi horgász közösségért párjával és az elnöki teendők mellett a horgászjegy értékesítésben, vízparti munkákban is aktívan részt vesz. Nagy szerepe van abban, hogy az egyesület gazdálkodása stabil, kiegyensúlyozott, lehetőségei szerint minden civil pályázaton indulnak, ami az egyesület fejlődését szolgálja.  Önkéntes munkája nélkül az egyesület működése kritikussá válna, és lokálpatrióta személy révén a Hársas-tó és környezete sem lenne olyan rendezett, mely napjainkba jellemzi a tavat.

Második kitüntetett az idén, aki Vas Vármegye Horgászatáért kitüntetésben részesült Tóth László a Körmendi Határőr SHE gazdasági felelőse, jegyértékesítője.  Tóth László idén immár 15 éve látja el egyesületi munkáját a körmendi horgászközösség kiszolgálása érdekében. A Körmendi Határőr Sporthorgász Egyesület 2008-2009.évben rendkívül nehéz helyzetbe került, ekkor új vezetőség választást követően László azonnal lehetőséget biztosított a Nagykapás horgászüzletében a Körmendi Határőr Horgász Egyesületnek tagság szervezésére és a horgászjegyek szabályos értékesítésére. Napjainkra az egyesület 862 fős horgászlétszámával a Szövetségünk egy meghatározó horgászegyesülete lett. Precíz és igényes, áttekinthető adminisztrációval, könyveléssel, segítette az egyesületet és az egyesület elnökét. A horgászegyesületi munka mellett sikeres horgászáruházat vezet immár 2008. április 17. óta, ami a dinamikus fejlődés eredményeként Vas vármegye egyik meghatározó horgász-szakáruháza lett közel 350 m²-en. On-line horgászcikk áruháza is rendkívül sikeres a kedvező árfekvése és minőségi szemlélete miatt. Szövetség iránti elkötelezettségét az is mutatja, hogy a jelenlegi horgászáruházban ingyenes hirdetési felületet és horgászbarát értékesítési területet kaptak a vasi vizek és a Szövetségi jegyféleségek

Harmadik kitüntetett volt az idén, aki Vas Vármegye Horgászsportjáért elismerésben Hartwig Tamás az Ölbői Sporthorgász-tó rendszer tulajdonosa az Ölbői Mezőgazdasági Termelő és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezetője. A Kft. 2008-tól üzemelteti és folyamatosan fejleszti a több, mint 7 hektáros kavicsbánya-tavat, melynek partján a horgászállások mellett kulturált büfé, rendezvénytér, mosdók, és vendégházak várják a pihenni vágyókat. A tó üzemeletetése mellett élve a területnagysággal és adottságokkal, a Kft. a folyamatos kavics kitermelés mellett létrehozott és 2017-től üzemeltetésbe vett egy 4 tóból álló, 17 és fél hektáros komplex tóegységet, amely bojlis, 2 verseny és egy ragadozós tóból áll. A tavak a kikapcsolódás és rekreáció mellett számos, különféle módszerrel történő horgászverseny lebonyolítására is lehetőséget adnak, melyek nagyban elősegítik a vármegye horgászsportjának fejlődését. A folyamatos fejlesztés során a komplexum modern közösségi térrel, tekepályával és több, horgászattal összefüggő, vagy ahhoz kapcsolódó szolgáltatással bővült, melynek még a horgászvizek tekintetében sincs vége, hiszen kialakítás alatt van egy új, versenyzésre is alkalmas vízterület.  Az Ölbői tórendszer mellett Hartwig Tamás és családjának közösség építő munkáját mutatja, hogy 2010.évben létrehozták az Ölbői Horgásztó Sporthorgász Egyesületet, mely a 2016. évben csatlakozott a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége szervezeti rendszeréhez. Napjainkra az egyesület az 1688 fős horgászlétszámával a Szövetségünk legnagyobb horgászegyesülete lett. A Szövetség és az egyesület kapcsolatát a kezdetektől fogva korrekt, partneri együttműködés jellemezte  és minden kezdeményezést támogatnak, mely a Vas vármegyei horgászközösség fejlődését szolgálja.

Az idei Küldöttgyűlésen rendhagyó módon Elnöki elismerő oklevélben  és horgászvásárlási utalványban részesült Linter Hunor fiatal horgásztársunk, aki a MOHOSZ 45. Országos Ifjúsági Horgásztábor -és Viadalon kiemelkedő eredményt, második helyezést érte el a 2023.évben.

A kitüntetések átadása után a tagok egyhangúan elfogadták a Felügyelő Bizottság beszámolóját, majd a Szövetség ügyvezető elnökének, Puskás Norbertnek a szakmai évértékelőjét tárgyalták meg. A beszámolóból kiderült, hogy  minden nehézség ellenére hazánkban a szabadidős tevékenységek közül a horgászat a legkedvezőbb árfekvésű és a társadalom széles csoportja számára elérhető aktív kikapcsolódási forma maradt. A horgászok, horgászvezetők és az ágazatban dolgozók együtt lehetnek büszkék arra, hogy a horgászközösségünk a vármegyében továbbra is a legnagyobb civil szervezet. A rendkívüli haláremelkedések és az ágazatot érintő általánosan magas inflációs hatások  ellenére a közös felelősségvállalásnak és a méltányos döntéseknek köszönhetően -  kis mértékű csökkenés mellett -  sikerült megőrizni horgászközösségünk létszámát és ezzel együtt éves célkitűzéseinket megvalósítani.

A 2022. évben, minden idők rekord létszáma (12.007 fő) után a tavalyi  esztendőben 11.527 fő felnőtt és gyermek horgász váltott érvényes horgászokmányt  és tagságot közösségünkben. A csökkenés ellenére is nagy öröm számunkra, hogy ezen taglétszámból a gyermek állami jegyet váltó pecásaink száma 1765 fő volt. A Szövetség szempontjából kiemelt jelentőségű felnőtt éves területi jegyek esetében (komplett megyei, 3 tó+ folyóvizek, folyóvízi, részlet jegy) 370 db-al csökkent az eladás a 2023.évben az előző évihez képest, ami közel sajnos 14,5 %-os visszaesés jelentett. Az előzőekben leírt csökkenő horgászlétszám és területi jegyváltások tükrében kimagasló eredményt ért el a szervezet halasítások terén, ami abban is meglátszik, hogy a jelentős horgászati érdeklődésre számot tartó vízterületeinken a pontyból és a fehérhalból több esetben sikerült jelentősen túlteljesíteni a halgazdálkodási tervet.

Pontyból 57.991 kg, míg fehérhalakból 34.600 kg került a vizekbe. Az tavalyi évben ragadozó halból is sikerült a korábbi évek kihelyezési mennyiségeit tovább növelni az extrém magas halárak (nettó 5000-6500 Ft/kg) ellenére: 1000 kg fogható méretű csuka, 882 kg kétnyaras süllő, 150 kg kétnyaras szivárványos pisztráng és 7000 db előnevelt sebes pisztráng, 12.500 db előnevelt balin, 5000 db előnevelt domolykó, valamint 20.000 db csuka talált új otthonra a vasi vizekbe.

A szakmai beszámolót követően Biró Etelka gazdasági vezető előterjesztésében a pénzügyi beszámolót és közhasznúsági jelentést ismerhették meg a megjelentek, melyből kiderült, hogy az elmúlt év a nehézségek ellenére ismét pozitív pénzügyi eredménnyel zárult. A küldöttek szavazással elfogadták a közhasznúsági jelentést és az egyszerűsített számviteli beszámolót 398.269 ezer Ft bevétellel 397.169 ezer Ft költség és ráfordítással.

Az ülésen a munkaterv-, és programnaptár is napirendre került, de jóváhagyták a küldöttek a tagdíjra és az idei év költségvetésére vonatkozó előterjesztéseket is, valamint a törvényi előírásokkal összhangban megválasztották a 2024.évre a Szövetség könyvvizsgálójának Orbán Tamást a Laconto Audit Zala Kft. képviseletében.

A küldöttgyűlés a különfélék, egyebek napi renddel zárult, melynek keretében Seregi Miklós mindenkit meginvitált 2024. július 13-án Vaskeresztesen megtartásra kerülő X. Pinka-völgyi Halas Napra és Puskás Norbert tájékoztatást adott a Rába folyó és Gersekaráti Sárvíz-tóval kapcsolatos jövőbeni feladatokról, valamint a Döröskei tó újra indításáról.

Köszönjük a fotókat Garas Kálmán fotóművész úrnak.

Kapcsolódó képgaléria


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

10.03°  Páratartalom: 89%