Széchenyi Terv Plusz

Elektromosok SHE I. csapata újra a csúcson

2024.09.23. Megosztom

Elmúlt hétvégén került megrendezésre az idei Vas Vármegyei Egyéni és Csapatbajnokság a lukácsházi Abért II-es tavon, két fordulóban. Ezzel párhuzamosan a szombati napon lezajlott az egyéni utánpótlás bajnokság versenye is. Az egyesültek közötti megmérettetésen nyolc, négyfős csapat vett részt, és a tavalyi győztes Elektromosok Sporthorgász Egyesület I. csapata ezúttal is dominált. Az első forduló után már előnyben voltak, amit a második napon is sikerült megőrizniük, ezzel ismét elhozták a vándorserleget. Felnőtt egyéni bajnoki címet Linter Hunor (Elektromosok SHE II.), míg utánpótlás korúak között Máthé Zalán hódította el.

Az első forduló szoros küzdelmeket hozott, ahol az Elektromosok SHE I. csapata 83 520 gramm halat fogott, és 7 ponttal megszerezte a vezetést. Kiemelkedő teljesítményt nyújtott Tordai Gábor, aki 27 820 grammal erősítette csapatát. A második helyen a Körmendi Munkás Horgászegyesület I. csapata állt 66 980 grammal és 12 ponttal, míg harmadik helyen az Elektromosok SHE II. végzett 58 400 grammal.

Egyéniben is izgalmas verseny alakult ki:

  1. Tordai Gábor (Elektromosok SHE I.) – 27 820 g
  2. Giczi Patrik (Spartacus HE II.) – 23 440 g
  3. Linter Hunor (Elektromosok SHE II.) – 20 620 g

 

Az utánpótlás bajnokságon ekkora izgalmak azért nem voltak. Sajnos az előzetesen várt 5 főből 3-an is vissza kellet mondják az indulást betegség miatt. Így Máthé Zalán (Elektromosok SHE) Vogl Zalán (Spartacus HE.) között dőlt el az első hely sorsa. Végül előbbi végzett az első helyen 6 580 grammal.

 

A második napon minden csapat komolyan készült, hogy megszerezze a lehető legjobb helyezéseket. Az Elektromosok SHE I. csapata végül 167 490 gramm összfogással és 16 ponttal megőrizte vezető helyét, kiegyensúlyozott teljesítményüknek köszönhetően. Varga Bálint 46 110 grammos fogása különösen kiemelkedett. A második helyen a Répcelak MMX-Sensas csapata végzett 136 500 grammal, a harmadik helyet a Körmendi Munkás Horgászegyesület I. csapata szerezte meg 131 770 grammal.

  • Csapatverseny dobogósai:
  1. Elektromosok SHE I. – 167 490 g, 16 pont
  2. Répcelak MMX-Sensas – 136 500 g, 29 pont
  3. Körmendi Munkás HE I. – 131 770 g, 29 pont

 

A harmadik helyen a Körmendi Munkás Horgászegyesület I. végzett pontegyenlőséggel, mivel a fogási súlyok számukra voltak kedvezőtlenebbek.

 

 

Az egyéni versenyben Linter Hunor (Elektromosok SHE II.) bizonyult a legjobbnak, aki két szektor 1-sel és 52 760 grammal biztosította első helyét. A második helyet Giczi Patrik (Spartacus HE II.) szerezte meg szintén két szektor első helyezéssel valamint 48 840 grammal, míg Varga Bálint (Elektromosok SHE I.) a harmadik helyen végzett. Külön kiemelendő, hogy Linter Hunornak utánpótláskorú versenyzőként sikerült megszerezni a felnőtt egyéni bajnoki címet.

  • Egyéni bajnoksági dobógósai: 
  1. Linter Hunor (Elektromosok SHE II.) – 52 760 g, 2 pont
  2. Giczi Patrik (Spartacus HE II.) – 48 840 g, 2 pont
  3. Varga Bálint (Elektromosok SHE I.) – 46 110 g, 3 pont

 

A fogásokon érezhető volt az elmúlt héten történt jelentős lehülés, de még ennek ellenére is sikerült a két forduló alatt 919 kg halat szákba terelni a pecásoknak. A versenyen pontyok, kárász, dévérkeszeg és törpeharcsa akadt horogra, néhány amur mellett.A hétvége sportszerű és kiélezett versenye rengeteg izgalmat hozott, melynek végén a versenyzők egy közös ebéddel és eredményhirdetéssel zárták a napot.

Részletes eredmények itt érhetőek el.
A versenyen készült képek megtekinthetőek ide kattintva.

Gratulálunk minden résztvevőnek!

Kapcsolódó képgaléria


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

1.78°  Páratartalom: 93%