Széchenyi Terv Plusz

Együtt vigyázzunk a szaporodó csukákra

2018.01.31. Megosztom

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megye Szövetsége felhívja a horgászok figyelmét, hogy – a halgazdálkodás és a halvédelem egyes szabályok értelmében – 2018. február 1-jén, csütörtökön nulla órakor elkezdődik a csuka fogásának fajlagos tilalmi ideje.

Együtt vigyázzunk a szaporodó csukákra

A fogási tilalom az idén az általános március 31-i dátum, helyett március 29-én éjfélkor végződik, mert a tilalom vége a húsvéti hétvégére esik. A csuka fogásának időszakos tilalma elősegíti, hogy ez a különleges, őshonos ragadozóhalunk, minél sikeresebb ívással növelje állományát hazai természetes vizeinkben.Az idei enyhe tél következményeként a csukák ívóhelykeresése és szaporodása korán megkezdődhet. A halállományok ebben az időszakban a legsérülékenyebbek, hiszen a halak – viselkedésük és tartózkodási helyük miatt – az ívás idején könnyebben zsákmányul ejthetők és az ilyenkor kivett anyákkal együtt az ivadékaik is elpusztulnának.

Szabó Dániel  pergetve fogott csukája..

Az állományveszteség megakadályozása érdekében február elejétől március végéig tilos háborgatni a szaporodáshoz készülő, ívóhelyek után kutató és ívó halakat.

Szováti András egy csodálatos "krokodillal"

Ezúton ismételeten felhívjuk az Abért tavi pecásaink figyelmét, hogy a csukák és a süllők közelgő ívási időszaka miatt 2018. február 01. - március 31. között általános - műcsalis  - ragadozó halas tilalmat rendelünk el az Abért tavakon.  A műcsalis horgászati tilalom a süllő ívások függvényében még egy hónappal lehet meghosszabításra kerül április végéig, de erről külön tájékoztatást adunk legkésőbb márciusban.  Az ívások befejeztével újra engedélyezni fogjuk a műcsalis horgászatot. 

Kisörsi Ferenc is szerecsével járt a napokban..
 

Szövetségünk számít a horgászok együttműködésére, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy a sikeres csukaívást követően egy egészséges utódnemzedék népesítse be hazánk természetes vizeit! 



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

13.39°  Páratartalom: 94%