Széchenyi Terv Plusz

Egyre többen pecáznak a vasi vizeken

2015.01.11. Megosztom

Fogási napló leadásának elmulasztása jelentősen drágítja a horgászengedélyt

A tavalyi évben számos, a jövőt nagymértékben meghatározó jogszabályváltozással indult a horgászoknál. A Vas Megyei Horgász Szövetség a horgászok igényeinek jobb kiszolgálása érdekében új jegyféleségeket is bevezetett. A változásokat követő első év után elmondhatjuk, hogy Szövetségünk és tagegyesületeink is mindent megtettek a horgászok tájékoztatása érdekében, ezért viszonylag problémamentesen történt meg az átállás. Az új évben a legfontosabb információ, hogy a tavalyi esztendőben engedélyt váltott horgászok az állami fogási naplóikat legkésőbb 2015. február 28-ig adhatják le az egyesületükben. Amennyiben ezt elmulasztják a 2015.évre érvényes állami jegyet kizárólag kétszeres áron vásárolhatják meg. A Szövetség által a tavalyi évben először kiadott „három tó +folyóvizek” jegy, valamint a csak folyóvizekre érvényes engedély nagyon kedvelt volt, így azok az idén is kaphatóak lesznek. A három tavas területi jegy eladási statisztikája alapján már egyértelműen tudtuk vizsgálni, hogy mely horgásztavak a legnépszerűbbek a pecások körében. Ezeken a tavakon a hagyományos három pontytelepítés mellett volt már a tavalyi évben terven felüli negyedik telepítés is.

Zsankó Ferenc szombathelyi horgász egy perenyei tavon fogott 6,8 kg csukával ...

Összességében elmondható, hogy Szövetségünk tagegyesületeiben a horgászok száma 374 fővel nőtt, elérve ezzel a 4886 főt. Az éves Szövetségi területi jegyekből is 217 db-al több fogyott, ami szintén megerősíti, hogy jó úton indultunk el. Természetesen ezen növekményekből és a Szövetség által tavalyi évben elnyert EU-s támogatásokból eredő költségcsökkentésekkel tudtuk megtenni, hogy a horgászvizeinken többlet telepítések valósultak meg.

Suller Tamás egy decemberben fogott 4,5 kg-os rekord közeli rábai márnával...

Azon dolgozunk továbbra is, hogy a horgászok igényeit minél jobban kiszolgálva tovább növelhessük horgászvizeink halállományát. A vasi horgászjegyek típusának és árának vonatkozásában jelentős változás nem lesz az idén. A Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának év végi hatékony, a szövetségünkkel együttműködő munkájának köszönhetően az országban ismét az elsők között Vas megyébe érhetőek el az állami horgászati okmányok, így a horgászengedélyek kiváltása már december végétől problémamentesen megkezdődött a tagegyesületeinkben. Az előző évek hagyományaihoz hasonlóan január 20-ig mindenki kedvezményesen válthatja meg a vasi éves területi jegyét. A nehezebb anyagi helyzetben lévő horgászoknak idén is biztosítjuk, hogy a felnőtt területi engedély három részletben is megvásárolható. A munkavállaló horgászoknak a szabadidő alszámlával rendelkező SZÉP kártyás, Erzsébet ajándékutalványos fizetés is megoldott területi jegy vásárlás esetén.

 

Ősszel fogott csodálatos gersekaráti pontyok....

A helyi horgászrendben 2015. január 01-től néhány változás történt, melyek közül talán a következők a legfontosabbak: a Marcal folyó vasi szakaszán a napi mennyiségi kvóta szerinti halzsákmány megtartása engedélyezett lett. A sporthorgászok által nagyon kedvelt „fogd meg és engedd el” típusú Abért II. tó melletti Abért I. tavon is lehet már horgászni. A nagyobbik tavon kizárólag békés halakra lehet horgászni, míg a kisebbik tavon kizárólag egyágú, lenyomott szakállú, vagy szakáll nélküli horoggal lehet - műcsalival - pergetni és legyezni. A hal megtartása továbbra sem engedélyezett. A Rába folyó (nicki) kenyeri holtágán történő horgászat szigorúan TILOS, mert a Halgazdálkodásról és a hal védelméről szóló 2013. évi CII. törvény alapján kíméleti terület lett az idei évtől. A Büntető Törvénykönyv 246.§-ban kimondja, hogy aki kíméleti területen halfogásra irányuló tevékenységet végez, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő!

 

Tábla is jelzi a horgászati tilalmat a Rába folyó nicki holtágánál...

A horgászengedély váltására és a szabályok betartására mindenkinek felhívnánk a figyelmét, mert jelenleg 7 fő rendészeti vizsgát tett halászati őr, 36 fő társadalmi halőr lát el szolgálatot a Szövetségi vizek partján. A tavalyi évben a halőrzési rendszer megújítása is megkezdődött, összhangban a jogszabályi változásokkal, melynek eredményeként jelentős számban történtek tettenérések jogosulatlan horgászat, vagy horgászati szabálysértések ügyében. Fontos megemlíteni, hogy az elmúlt hónapban a Kormány elfogadta a halgazdálkodási és a halvédelmi bírságról szóló 314/2014. (XII. 12.) rendeletet is, ami a mostani engedély árak többszörösébe kerülő bírságokat határoz meg.

Óriási amurokat rejt a Gersekaráti Sárvíz-tó...

Sikeres horgászaink figyelmébe ajánljuk, hogy a Szövetség vízterületein kifogott rekord méretű halfajok fényképes bejelentését a Szövetség elérhetőségeire várjuk egész évben. A 2015. november 30-ig beérkezett rekordfogások bejelentői között egy darab következő évre érvényes Szövetség területi jegyet sorsolunk ki. A horgászokat érintő aktualitásokról a Szövetségünk munkatársai is szívesen adnak további tájékoztatást.  

Köszönjük, hogy Vas megyében horgászik!

   



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

13.44°  Páratartalom: 88%