Széchenyi Terv Plusz

Csütörtökön kezdődik a FEHOVA

2020.02.11. Megosztom

FEHOVA – a Kárpát-medence vadászainak, horgászainak és természetkedvelőinek nagyszabású találkozója. Sok szeretettel várnak minden hobby és profi vadászt, horgászt, természetkedvelőt, kedves barátot, ismerőst, szakembert, érdeklődőt a Fegyver, horgászat, vadászat nemzetközi kiállításra 2020. február 13-16. között a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

Csütörtökön kezdődik a FEHOVA

A MOHOSZ standját a G pavilonban a G9-es standszám alatt találja meg. Standon lehetőség lesz éves horgászjegyet váltani, illetve állami horgászvizsgát is lehet tenni, mindemellett hasznos információkkal várunk minden érdeklődőt. 2020-ban a kiállítók részéről is sokkal nagyobb az érdeklődés így a tavalyihoz képest közel kétszer annyi horgászmárka termékei közül választhatnak látogatóink.A 2019-es év magyar horgászsikerekben bővelkedett. Aki kilátogat a FeHoVa-ra találkozhat a világbajnok női válogatott tagjaival, a szintén világbajnok férfi feeder-válogatottal, valamint a VB ezüstérmes csónakos pergető válogatott tagjaival is, akik a színpadon számolnak be a felkészülésről, a versenyek nehézségeiről, örömeiről, tapasztalatairól.

Az óriás akváriumnál és a pergető-medencénél bemutatót tartanak majd olyan ismert magyar horgász sztárok, akik hasznos tanácsokkal, praktikákkal látják el Önöket a horgászat bármely szakágáról is legyen szó. Idén a kiállítók között rengeteg ismert horgászcikk gyártó és kereskedő márkái képviseltetik magukat saját standdal, mellettük kisebb innovatív cégek is jelen lesznek, így a szakmai információ szerzés és tapasztalatcsere mellett bőven jut lehetőség vásárlásra is. A kiállításon jelen megjelenő horgász márkák listáját itt tudják elérni:

Látogatóink számára általános információ:

Kedvezményes napijegyvásárlási lehetőség online a kiállítás honlapján. 

https://fehova.hu/jegyvasarlas/

A horgász egyesületek tagjai kedvezményes csoportos belépőjegyet válthatnak a kiállításra. A kedvezmény érvényesítéséhez szükséges kupon megtalálható a kiállítás honlapján. A kuponokat a pénztárnál tudják csoportos jegyre váltani.

https://fehova.hu/kuponok/

Meghosszabbított nyitvatartás pénteken! A kényelmesebb és kellemesebb kiállítás-látogatás érdekében 2020. február 14-én este 19 óráig várja az érdeklődőket a FeHoVa.


Változás az előző évekhez képest!
2020. február 13., csütörtök: kizárólag a III. kapu-n lehet belépni a kiállítás területére 2020. február 14-16., péntek – vasárnap: I. és III. kapu

A helyszínen a pénztárakban érintős bankkártyával vagy HelloPay kártyával lehet belépőjegyet vásárolni, készpénzzel nem.

A MÁV-START Zrt. és a GYSEV Zrt. a FeHoVa-ra utazóknak 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít bármely belföldi (magyar) állomásról Budapest-Keleti pályaudvar, Budapest-Déli pályaudvar, Budapest-Nyugati pályaudvar, Zugló, Kőbánya-felső, Kőbánya-Kispest és Kelenföld állomásokra.

Bővebb információ, kiállítói lista, jelen lévő márkák, programok: www.fehova.hu



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

11.7°  Páratartalom: 76%