Családias hangulat és remek fogások
A VI. Pinka-völgyi Halas Nap amilyen esősen, borúsan kezdődött reggel, nem tettünk volna egy forintot se arra, hogy nem ázik el az esemény, de az égiek kegyesek voltak hozzánk. Reggel háromnegyed hétkor megtörtént a regisztráció a horgászversenyre, ahol 11-en neveztek a versenyző, 24-en a hobbi, és 18-an a gyerek kategóriában.
A verseny kilenctől tizenhárom óráig tartott, minden versenyző egy bottal pecázhatott. A hobbi kategóriában indulók a Pinka holtágnál, a versenyzők az önkormányzati tavon, míg a legkisebbek a helyszíni tónál mérhették össze tudásukat.
Alig ért véget a regisztráció és az eligazítás, a szabályok ismertetése, már gyülekeztek a barátságos focikupa résztvevői az Alpesi Fogadó mellett. Az egész rendezvényre illett a vidám, családias jelző, ez talán a focistákra kiemelten is igaz volt. Ők kétszer tizenöt perces meccseket játszottak két csoportban.
A horgásztó körül ekkor már álltak a bográcsok, folytak az előkészületek, hiszen kezdetét vette a főzőverseny. Idén halászlé, illetve egyéb halétel kategóriában lehetett nevezni.
Sokan főztek ugyan halászlevet, de mindenkié egy kicsit más volt, mindenki próbálta különlegessé, még finomabbá tenni a saját ételét. A halászlé, és a sült hal mellett olyan érdekességek is készültek, mint az orosz halleves, vagy a halból készült fasírt, kolbász, illetve tepertő.
A látogatóknak a Szövetség központilag készített ízletes sült halat, halászlét, harcsaburgert. Konyher Tivadar szövetségi halászati őr és csapata saját készítésű fűszerkeveréket használtak, amiben 3-4 órát hagyták pihenni a halat, majd magos morzsába forgatás után forró olajban sütötték ki.
Az idei évben különleges volt, hogy harcsaburger is készült, amit Májky Szaki Konyhája készített. Ledarálják a harcsát, abból pogácsákat formálnak. Pankó morzsába, lisztbe, tojásba forgatják, sózzák, borsozzák, lime levével és héjával ízesítik- mondta el Bősz Miklós szakács. A kitűnő fogásból százötven készült a kilátogatóknak.
A Pinka-völgyi Halas Nap főzőversenyét az elmúlt három évben a Celldömölki Lokomotív Horgászegyesület nyerte, ők idén nem indultak a megmérettetésen, de százötven adag halászlével, és több, mint kétszáz adag sült hallal várták a rendezvényre kilátogatókat- mondta el Karácsonyi Tamás. A programokhoz hasonlóan az ételkóstolás is a rendezvény alatt ingyenes volt, ételjegyeket a regisztráción lehetett igényelni.
Közben elkészültek a csapatok étkei, amiket a zsűri asztalon mindenki megcsodálhatott. Szebbnél szebb tálalásokat, érdekes megoldásokat láthattunk a tányérokon, olyan volt az egész, mintha egy sokcsillagos étterem halvacsoráján járnánk. Jó volt látni, milyen gondosan helyezik a tálakat az asztalra, hogy finomítanak még egy utolsót, milyen kíváncsian pillantanak jobbra balra, megnézve a versenytársak főztjét. A zsűrinek nem volt könnyű dolga egyik kategóriánál sem. Az ételeket zsűrizte: Krizsán Zsuzsanna, Tóthné Tóth Erika, Garas Kálmán, Seregi Miklós, Konyher Tivadar, Karácsonyi Tamás, a zsűri elnöke Dr. Németh István volt.
A színpadon elkezdődtek a különböző produkciók, a Vaskeresztesi Hagyományőrzők csodás táncait, és a Nardai Énekkar által előadott énekeket láthatta, hallhatta a közönség.
A két csoport Puskás Norberttől, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnökétől elismerő oklevelet vehetett át, hiszen évek óta emelik a rendezvény színvonalát előadásukkal.
A gyerekek a Fogadó melletti játszóteret népesítették be, különböző kérésekkel ostromolták a lufibohócot: készültek színes kutyák, cicák, katicák. A kislányok és kisfiúk körében is egyaránt népszerű volt az arcfestés és a csillám tetoválás, a légvár mellett pedig találkoztunk olyan anyukával, aki saját bevallása szerint fél órája áll itt, és nézi önfeledten ugráló kisfiát, közben pedig próbálja meggyőzni a csemetéjét, hogy induljanak tovább.
Közben a zsűri is meghozta a döntését, befejeződtek a mérlegelések a tavakon, összesítésre kerültek a Foci-kupa eredményei. Az ünnepélyes eredményhirdetésen beszédet mondott Dr. Dérer István a MOHOSZ elnök-helyettese, aki elsimerően szólt a Vas Megyei Horgász Szövetség munkájáról és gratulált a szervezőknek a sikeres programhoz.
A Vas Megyei Önkormányzat képviseletében dr. Balázsy Péter jegyző üdvözölte a rendezvény résztvevőit és örömének adott hangot, hogy a Szövetség elkötelezett munkájában, a horgászati fejlesztésekben az elmúlt években a Vas Megyei Önkormányzat is partner lehetett.
Az elismerő okleveleket, kupákat, érmeket és ajándékokat Dr. Németh István, Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke, Dr. Dérer István, Magyar Országos Horgás Szövetség elnökhelyettese, Dr. Balázsy Péter, Vas megyei Önkormányzat jegyzője, Seregi Miklós, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének elnöke valamint Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségének ügyvezető elnöke adta át.
A barátságos horgászverseny felnőtt kategóriáját Wehoffer János, a versenyző kategóriát Horváth Zsolt, míg az ifjúságit Kondics Bence nyerte.
A kispályás labdarúgó kupa első helyezettje a Screen Works – Szikla csapat lett, gyermek kategóriában pedig az Eberau csapata.
A halételkésztő versenyen az Elektromosok SHE, a halászleveket főző csapatok közül pedig a HA-KAP-ESZIK csapat étele bizonyult a legjobbnak.
Szövetségi Halételkészítő Különdíjasa: Májky Szaki Konyhája – Modern, tojásos zöldségggel tekert pisztrángtekercs, lime-s spárgakrém, chips burgonya.
A díjak átadása után Somogyi András humorista stand upját az Apacuka zenekar koncertje követte. Még sosem láttunk olyan zenekart, akik már a beállás során bevonták a gyerekeket a mókába, így mire a koncert elkezdődött, a legisebbek már feloldódva toporogtak a színpad előtt. Olyan volt az egész koncert, mintha a gyerekekkel közös előadás lett volna: “építettek házat”, számoltak, örültek a megszámlálhatatlanul sok buboréknak, és állhattak együtt a zenekarral a színpadon.
Ezt követően az Egy vérbő(l) színház Elvonókúra című darabján nevethettünk, amiben a megcsalt kórházigazgató próbálja kibogozni felesége szerelmi életét, de egy szerencsétlen csere végül mindent összekavar. Röpködtek a szóviccek, folyt az “alkohol”, de végül minden és mindenki a helyére került.
Az Alpesi Fogadó bejáratával szemben Mittlné Ódor Anita borász várta az érdeklődőket borkóstolásra. Kérdésünkre elmondta: kedvence a kékfrankos, amit itt a rendezvényen a halászléhez ajánlana. Ez a fajta adja a borainak nyolcvan százalékát, és azért is szereti, mert a tájegységnek ez felel meg a legjobban. A rendezvényre merlot és rozé bort is hozott, ott jártunkkor a rozé nagyon népszerű volt a hölgyek, a merlot pedig a férfiak körében. Monos Tibor a bejárattól balra fogadta a látogatókat, és egy rövid előadást tartott a sebes pisztrángokról, amikből készült falatkákat aztán az érdeklődők meg is kóstolhattak.
A tombolasorsoláson idén is értékes díjak találtak gazdára, a fődíjat, a Decathlon 50.000 forintos vásárlási utalványát egy talpig focimezben érkező fiatalember vehette át, aki elmondta: valószínűleg focikaput fognak vásárolni az összegből.
Puskás Norbert, a Sporthorgász Egyesületek Vas megyei Szövetségének ügyvezető elnöke a tombola sorsolás után megköszönte a VI. Pinka-völgyi Halas Nap szervezőinek a segítséget és támogatóknak a felajánlásokat, majd kellemes szórakozást kívánt Ujvári Timi & Hot Stuff zenekar koncertjéhez.
A rendezvény egésze nagyon családias hangulatú volt. Mintha egy hatalmas kerti parti lett volna az Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központ melletti tér, ahol ismerte egymást az is, akik először találkozott. Jövőre újra ugyan itt találkoznk!
Versenyek eredményei:
Felnőtt kategória (Pinka holtág)
1. Wehoffer János – Pannónia HE. – 11 885 g
2. Nagy Ferenc – Kéthatár-tó HE. – 10 450 g
3. Horváth László – Körmendi Munkás HE. – 9670 g
Versenyző kategória (Önkormányzati tó)
1. Horváth Zsolt – Szentgotthárdi HE. – 10700 g
2. Magyar László – Elektromosok SHE. - 7800 g
3. Borsos Attila – Spartacus HE. – 7335 g
Ifjúsági kategória (Alpesi horgásztó)
1. Kondics Bence – Kőszegi SHE. – 10 050 g
2. Bognár Luca Réka – Répcelaki HE. - 5450 g
3. Misák Norbert – Büki HE. – 9040 g
Különdíj: Legjobb apa-fia páros: Németh Ádám – Ölbői SHE. – 11 340 g
Legtöbb halat fogó hölgy versenyző:
1. Karácsony Zsóka – Celldömölki HE. – 7100 g
Kispályás labdarúgó kupa
1. Screen Works - Szikla
2. Grizzly Team
3. Szentpéterfa
Gyermek labdarúgó kupa
1. Eberau
2. Vaskeresztesi Titánok
Halételkészítő verseny:
1. Elektromosok SHE.
2. Melluszony
3. Rábapaty és Vidéke HE. I.
Szövetségi Halételkészítő Különdíjasa: Majky Szaki konyhája
Halászlékészítő verseny:
1. HA-KAP-ESZIK
2. Halfarok
3. RITMO
Szövetségi Halászlé készítő Különdíjasa: Tímár és Társa - Halászlé
Fotó és szöveg: Nagy Gina
- Rendezvényen készült képek itt láthatóak (Nagy Gina képei) >>>
- Versenyhorgászokról készült képek itt láthatóak (Jóna Melinda képei) >>>