Széchenyi Terv Plusz

Bejárásra kerültek a Rába holtágai

2024.08.05. Megosztom

Szövetségünk szakmai partnereivel együtt keresi az élőhely-fejlesztési lehetőségeket. Szövetségünk összetett feladatai közé tartozik a természetes vizek védelme és ökológiai állapotának fenntartása – a horgászati igények kiszolgálása, a horgászvizek kezelése és az ifjúságnevelés mellett – kevésbé gyakran kerül előtérbe, pedig horgászaink és a természetet kedvelő érdeklődők folyamatosan figyelemmel kísérik ilyen irányú tevékenységünket.

Bejárásra kerültek a Rába holtágai

Anélkül hogy előzetesen konkrét jó hírt közölnénk, a realitásoknál maradva tájékoztatjuk a Rábáért és halállományáért aggódó horgásztársainkat, hogy július 16-án Szövetségünk munkatársai az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóság és a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet munkatársaival közösen, több pályázati forrás előzetes követelményeit figyelembe véve, helyszíni bejárás során áttekintették a Rába folyó azon holtágait, melyek az őshonos, főként a reofil halfajok számára zavartalan élő, illetve szaporodási helyként szolgálhatnak a főmederrel történő újabb összeköttetés esetén.

Az előzetes, térkép alapú megbeszélést és egyeztetést követően a résztvevők a Rába felső szakaszától Ikervárig bejárták a pályázati kiírásokban előzetesen meghatározott feltételeknek leginkább megfelelő lehetőségeket kínáló helyszíneket, kijelölve egy lehetséges preferenciát a helyreállítható holtágak tekintetében. Abban a felek egyetértettek, hogy a holtág helyreállítások elsődleges célja nem horgászati, hanem a halakkal és élőhelyükkel kapcsolatos ökológiai előnyök biztosítása.

A bejárást megelőzően, 2021-ben a Nemzeti Park Igazgatóság munkatársaival már 11 lehetséges helyszín került beazonosításra és előzetes felmérésre, mely során a beavatkozás várható költségei mellett a tulajdonviszonyok és az új élőhely jelentősége is előtérbe került. A jelenleg megjelent nemzetközi pályázat reményeink szerint lehetőséget biztosít majd a teljes tervezésre és vízjogi engedélyek beszerzésére a folyó felső szakaszán, ami első lépcsője egy jelentős ökológiai célú beavatkozáshoz. Szövetségünk szakmai partnereivel együtt e mellett keresi a lehetőséget kisebb, akár hazai forrásból is megvalósítható holtág-rehabilitációk kivitelezésére a folyó több szakaszán.

A lefűződött, feltöltődő holtágak újbóli összeköttetése számtalan előnnyel jár természetvédelmi és halgazdálkodási szempontból is. Az újra főmederrel összekötött és friss vízzel ellátott holtágak megnövekedett élőhelyként, szaporodó-helyként szolgálnak védett és fogható halfajainknak, illetve a védett ízeltlábú, kétéltű és hüllőfajoknak, elősegítik a kikelt halivadékok táplálékát jelentő planktonikus szervezetek felszaporodását, javítják környezetük talajvíz-ellátottságát és mikroklímáját.

Bízunk benne, hogy pályázati forrás igénybe vételével lehetőség lesz a Vas Vármegyei Rába szakaszon egy vagy több holtág helyreállításának megtervezésére, majd kivitelezésére. Amennyiben konkrét eredményekről tudunk beszámolni, haladéktalanul tájékoztatjuk a horgászközösséget és a Rába folyó iránt érdeklődőket!



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

13.36°  Páratartalom: 67%