Széchenyi Terv Plusz

Az I. osztályban a Vasi horgászcsapat

2006.07.04. Megosztom

A vasi horgászválogatott a hétvégén a harmadik helyet szerezte meg az Országos Horgász Csapatbajnokságon.

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2006. évben is több fordulós válogató versenysorozatot szervezett a megye versenyzői részére. A versenysorozat legjobb hat felnőtt, egy ifjúsági, egy utánpótlás és egy női versenyzője képviselte Vas megyét az Országos Horgász Csapatbajnokságon. A  vasi csapat az OHCSB II. osztályában versenyzett az elmúlt hétvégén a Velence-tavi evezőspályán. A csapatversenyen 9 megye 8 fős válogatottja küzdött a két fordulón keresztül a legjobb háromba jutásért. A vasi horgászok a szombati első forduló után 31 helyezési számmal 63.760 gramm összfogással az első helyen várták a vasárnapi fordulót. A vasárnapi fordulón sajnos a vasi csapat néhány tagjának nem sikerült hozni az előző napi kiváló eredményét, így a csapat összesítésben a harmadik helyen végzett 66 ponttal 129.750 gramm összfogással. Az első helyezettől csak 4 ponttal lemaradt vasi válogatott így is elérte, hogy a 2007. évben az I. osztályban versenyezhet az ország legjobbjaival. A csapat tagjai és eredményei: Németh Krisztián (2+1 hsz), Komáromi Levente (8+1 hsz), Marossy László (1+8 hsz), Goldmann Tamás (3+8 hsz), Geröly Tibor (9 hsz, II. ford. tartalék), Hajba Gábor ( 8 hsz. I. ford tartalék), Kovács Hajnalka (5+2 hsz), Kovács Dániel (2+4 hsz) és Pankotayné Kálmán Anikó (1+3 hsz). Németh László csapatkapitány, Hegedüs György csapatvezető, Csapatot segítették: Horváth Balázs, Sahin Tóth Péter, Pankoty Gellért, Puskás Norbert. A megyei csapat hivatalos szponzora a Milo-Sensas Magyarországi Márkaképviselete volt.

 

                     

                              Az ünnepélyes díjátadás                                    A vasi "szupercsapat"

   

    Az OHCSB-n készült fényképek megtekinthetőek a képekre kattintva, vagy a Galéria link alatt érhetők el.

 

2006. július 1-je előtti írások   



Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

18.36°  Páratartalom: 67%