Széchenyi Terv Plusz

Aktualitások, jövő évi változások

2020.12.19. Megosztom

A 2020. évben a Szövetségünk horgásztagságának létszáma meghaladta a 11.000 főt, mely ismét újabb rekordot jelent a tavalyi esztendő után. A kiemelkedő horgászengedély váltásokat 122.389 kg-os haltelepítési mennyiséggel igyekeztünk megköszönni a horgászközösségünknek.

Aktualitások, jövő évi változások

A 2020.évi végrehajtott haltelepítést összefoglaló táblázat itt érhető el. Ezúton is KÖSZÖNJÜK Mindenkinek, aki idén is bizalmat szavazott a vasi vizeknek és Szövetségünknek!

Emlékeztetni kívánjuk a horgásztársakat, hogy az idei állami jegyek és a vasi éves területi jegyek 2021. január 31-ig érvényesek, ezért azokkal problémamentesen lehet horgászni a következő év elején. Terveink szerint a 2021.évi horgászjegyek minden tagszervezetünknél elérhetőek lesznek január elején, így azok akciós megvásárlása is gördülékenyen megkezdődhet várhatóan 2021. január 11-től. ​A 2021.évben megvásárolható területi jegyeink ára az IB. döntés  alapján kis mértékben emelkedtek, valamint új jegyek is bevezetésre kerülnek próba jelleggel. Az IB. ülésen elfogadott jegyárakon egyetlen módosítást kellett tennünk – vezetői hatáskörben -  IB. felhatalmazás alapján, hogy az eddig három részletben megvásárolható részlet jegyeket a MOHOSZ szabályokkal összhangban két részletben vásárolhatóra kellett csökkentenünk.

A 2021.évi jegyárak itt elérhetőek >>>

A MOHOSZ ESZH. díja (2000Ft) és  az állami horgászokmány  ára továbbra is változatlan marad. A Szövetség Intéző Bizottsága még összel megtartott ülésén több napirendi pont között elfogadta a jegyárak mellett a 2021. évi horgászrendet is.  A 2021. január 01-től életbe lépő  horgászrend az idei évihez képest kis mértékben módosult, mely változások összefoglalva  itt olvashatóak >>>

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége Központi Irodája 2020. december 19. (szombat)  és 2021. január 04. (hétfő) között zárva tart, természetesen sürgős esetekben a munkatársak mobiltelefonon elérhetőek. (Szövetség munkatársainak elérhetőségei itt láthatóak

A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége tagegyesületeinek ügyfélszolgálati/horgászjegy értékesítési rendje az új típusú koronavírus okozta járványhelyzet, mint veszélyhelyzet időszakában  itt érhető el összegyűjtve >>>  A Szövetség vaskeresztesi ügyfélszolgálati irodájában a személyes ügyintézés (Pl.: jegyváltás, horgászkártya igénylés…stb.) lehetősége előzetes időpont egyeztetéssel biztosított 2021. január 11-től.  Telefonos (+3694-506-835; +36703399703) és online ügyfélfogadással (E-mail: info@vasivizeken.hu) a kollégák továbbra is az alábbi ügyfélszolgálati rendben állnak a horgásztársak rendelkezésére az előzőekben megadott elérhetőségeken: 

  • Hétfő-kedd-szerda-csütörtök: 8.30 óra – 15.00 óra között
  • Péntek: 8.30 óra-13.30 óra között
  • Szombat-vasárnap: nincs ügyfélszolgálat

Reméljük a 2021.évben továbbra is vizeinket, közösségünket választja Ön is.

 

 

 

Letölthető dokumentumok


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

14.55°  Páratartalom: 47%