Széchenyi Terv Plusz

A vándorkupa idén a Burgenlandi Horgász Szövetségé lett

2017.08.14. Megosztom


Elmúlt vasárnap tartotta a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége és a Burgenlandi Horgász Szövetsége a hagyományos, közös szervezésű osztrák-magyar barátságos horgászversenyét. A verseny az idei évben az ausztriai Streinbrunnban került megrendezésre, ezúttal a Purbach-i Horgászklub látta vendégül a két szövetség által delegált versenyzőket.

  


A reggeli megnyitó során a burgenlandi szövetség részéről Herwig Dorner elnök köszöntötte a megjelent horgászokat, ismertette a legfontosabb szabályokat és reményét fejezte ki, hogy az elmúlt két év sikertelensége után most győzni tud a csapatuk.A Vas Megyei Horgász Szövetségtől Puskás Norbert ügyvezető elnök szintén üdvözölt mindenkit, megköszönte a verseny előkészítését és jelezte, hogy a magyar küldöttség egy szép győzelemmel szeretné végleg megtartani a vándorserleget. A sorsolás során a horgászaink a páros számok közül húzhatták ki rajthelyeiket, majd a 4 órás versenyre a felkészülési idő vette kezdetét.

  

A verseny dudaszóra pontban 10 órakor kezdődött a változékony, néhol felhős, néhol napos időben. A kezdeti csendesebb időszakot követően egyre inkább megindult a halak táplálkozási kedve, így egymás után akadtak horogra a 3-5 kilogramm közötti pontyok, amurok. Voltak, akik rakós bottal voltak, akik inkább match bottal próbálkoztak minél eredményesebbek lenni. Féltávnál úgy tűnt, az előző évekhez hasonlóan, az idei esztendőben is szoros verseny dönt a kupa sorsáról. A második félidő viszont jobbára osztrák sikert prognosztizált. A mérlegelés során már körvonalazódott is, hogy a hazai pálya és a horgászszerencse ezúttal az osztrák sporttársaknak kedvezett. Ők összesen 313 kg halat fogtak, míg a magyar csapatnak 156 kg-ot sikerült. Így, az egy főre eső átlagfogás az eltérő induló szám miatt a magyaroknál 7,12 kg volt, míg a szomszédoknál 12,54 kg lett. Sajnos, ezúttal nem sikerült nyernie csapatunknak, ezért egy évet biztosan várni kell a harmadik győzelemre, hogy végleg miénk legyen a vándorserleg. Horgászaink mindent megtettek a siker érdekében, dicséret illet mindenkit a tisztes helytállásért.

   

Versenyzőink között ”háziversenyünkben” az alábbi személyek nyújtották a legjobb teljesítményt a szektor eredmények alapján:I. hely: Hajba Gábor - 34,9 kg - 1 hsz. ("A" szektor)II. hely: Borsos Attila - 23,9 kg - 1 hsz. ("B" szektor)III. hely: Török Zoltán - 15,5 kg - 2 hsz ("A" szektor)IV.: hely: Tordai Gábor - 9 kg - 2 hsz ("B" szektor)V. hely: Kádi Szabolcs - 11,6 kg - 3 hsz ("A" szektor) VI. hely: Nagy Ferenc - 7,6 kg - 3 hsz ("B" szektor)


Rendezvényen készült képek itt érhetőek el >>>

Ezúton is gratulálunk minden indulónak az elért eredményéhez, a Burgenlandi Horgász Szövetségnek a győzelemhez és jövőre szeretettel várjuk őket Vas megyében!



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

13.34°  Páratartalom: 75%