Széchenyi Terv Plusz

73 indulóval startolt el az idei vasi versenyszezon Kerkafalván

2017.05.05. Megosztom

A verseny „főszereplője” egy 7 kg –os amur volt...

Hagyományoknak megfelelően május 01-én évindító horgászversennyel kezdetét vette a „Vasi Vizek legjobb sporthorgásza” versenysorozat hobbi kategóriában a Kerkafalvi Kéthatár-tavon. A reggeli regisztráción rekord számú induló jelent meg a szervezők nagy örömére. A Kéthatár-tó Kupára 57 felnőtt versenyző és 16 ifjúsági pecás nevezett. A megjelenteket Őr József a Kerkafalvi HE alelnöke köszöntötte a helyi közösség nevében, majd Puskás Norbert a Vas Megyei Horgász Szövetség ügyvezető elnöke ismertette a versenymenetét és a technikai részleteket. 

  


Az 5,5 hektáros tavon lényegében nem maradt szabad hely a horgászhelyek elfoglalását követően. A felnőtt horgászok három szektorban versenyeztek, míg az ifjúságiak egy szektorban mérték össze tudásukat. A leghalasabb szektorban többen is fogtak 1-2 db pontyot a keszegek, kárászok mellett, de voltak olyan helyek is ahol nem sikerül horogra csalni a halat. A Kéthatár-tó Kupán a legnagyobb halat Búzás László (Kerkafalvi HE) fogta, akinek a fárasztást követően sikerült szákba terelni egy 7 kg-os amurt. Az „A szektorban” 8440 grammal a Kerkafalvi HE tagja Nagy Ferenc remekelt, míg a „B” szektorban 2580 grammal Tóth Attila (Körmendi Munkás HE) nyert. A legjobb eredményt a „C” szektorban Bálint Gábor (Körmendi Munkás HE) érte el 11.020 grammal, mely összesítésben a kupa győzelemhez is elég volt. A fiatalok között Koltai Máté Márk (Kerkafalvi HE.) nyert 2310 grammal, őt követte Kiss Péter (Kerkafalvi HE.) 720 grammal, a képzeletbeli dobogó harmadik fokára 230 gramm fogással Szatmári Barna (Kerkafalvi HE) állhatott fel. 

További képek itt megtekinthetőek >>>


Az eredményhirdetésen a helyezetteknek a Szövetség képviseletében Puskás Norbert és Tóth Milán emléktárgyakat, ajándékokat adtak át Őr József alelnökkel közösen. A versenyen induló minden fiatal - eredménytől függetlenül - az élmények mellett egy ajándék spiccbottal térhetett haza. A Kerkafalvi HE. vezetősége és segítői minden indulót, valamint a velük érkezett barátokat, családtagokat vadpörköltre és halászlére látták vendégül. Ezúton is köszönetünket fejezzük ki a Kerkafalvi HE. vezetőségének és önkénteseinek a rendezvény megszervezésében nyújtott segítségért. A versenysorozat következő állomása a Lukácsházi Abért tavon lesz 2017. május 14-én vasárnap, melyre ismét szeretettel várjuk a horgásztársakat.



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

7.25°  Páratartalom: 59%