Széchenyi Terv Plusz

30 fiatal vett részt az idei horgásztáborunkban

2023.08.11. Megosztom

Augusztus 6-án kezdődött az idei szövetségi Vasi Vizeken horgásztábor Vaskeresztesen, ahol 8 és 16 év közötti fiatalok ismerkedhetnek a horgászattal változatos programok keretében. Vasárnap délelőtti érkezés után megnyitóval, eligazítással indult a tábor, mely az Alpesi Fogadó és Horgászturisztikai Központban került megrendezésre. A harminc fiatal szállása a fogadó szobáiban, illetve a fedett rendezvénytérben sátrakban került kialakításra.

30 fiatal vett részt az idei horgásztáborunkban

Puskás Norbert ügyvezető elnök köszöntője és technikai információi után a fiatalok és a táborvezetők bemutatkozásával folytatódott az esős időben a program. Az idei horgásztábor vezetője Kádi Attila volt, aki számos sikeres gyermek program szervezője Répcelakon. Az ebéd előtt elkészült a hagyományos táborindító csoportkép, majd az Alpesi Fogadó finom ebédje után nem maradt el a várva várt horgászat sem, melyen már az ügyesebb és szerencsésebb pecásoknak sikerült jó néhány igazán szép halat is szákba terelni. Az időjárás délután a kegyeibe fogadta a tábort és csodálatos napsütéses időben zajlott a közös horgászat.

A hétfői napon időjárás sajnos nem tette lehetővé az eredetileg eltervezett strandolást, de azért ezúttal sem unatkoztak a fiatalok. Reggeli torna, horgászat, célbadobás gyakorlás volt délelőtt. Ebéd után Mesterházy József halgazdálkodási csoport vezető tartott izgalmas interaktív előadást a Pinka patak élővilágáról, és a horgászat, halvédelem fontosabb szabályairól.

Az előadást követően megalakításra kerültek a tábori csapatok és a "gumicsizma hajító" veteélkedővel kezdetét vette a tábori barátságos csapatverseny. Egy kis pihenést követően a másnap horgászvizsgázó hét fiatal próbavizsgán tesztelte tudását és a vacsora után program a horgászattal folytatódott, melyre a halak is meghívást kaptak ismét.

Az immár napsütéses keddi napon folytatódtak a tábori élmények. Reggeli tornával kezdetét vette a harmadik nap, majd egy kis bemelegítő horgászat után a Szombathelyi Televízió stábja forgatott és készültek szebbnél szebb fogásokról a felvételek. A délelőtt folyamán még sor került a tábori célba dobó versenyre a MOHOSZ által bíztosított casting botokkal és dobókörrel. 

 

Az Alpesi Fogadó és Borházban elfogyasztott gyors, ízletes ebédet követően megérkezetek a Decathlon Szombathely Áruház kollégái-teszthorgászai Petya és Bence, akik method feeder horgászat rejtelmeibe vezették be a fiatalokat és tapasztalhatták meg közösen a Caperlan termékek sikerességét. A délután folyamán hét táborozó fiatal részt vett a Szövetség által szervezett állami horgászvizsgán, melyet mind a heten sikeresen teljesítettek. A keddi nap végül egy hangulatos csapat horgászversennyel zárult.


Szerda reggel már a korán kelők horgászattal indították a napot. Természetesen a reggeli előtt egy kis testmozgás is volt a tó körül, amin az etetőanyagok új szerepet kaptak egy játékos sportverseny keretében. Gyors reggelit követően már a tábor lakói a vaskeresztesi pisztrángtelepen találták magukat és Kállai Csaba telepvezető előadásában ismerhették meg a tavalyi évben újraindult haltermelő egység bemutatását, illetve megismerkedhettek testközelben a pisztrángokkal, valamint egy etetést is megtekinthettek. Ezúton is köszönjük a Kállai Csabának a lehetőséget!

A táborba visszaérkezést követően az ebéd előtt Monos Tibor a Magyar Horgász magazin műlegyező szakírója kalauzolta el a fiatalokat a legsportszerűbb horgászmódszer rejtelmeibe és gyakorlati bemutató keretében a táborozók gyakorolhatták a műlegyező bottal történő dobást, ami nem könnyű feladat. Délután sajnos esős időben, de annál jobb hangulatban megrendezésre került a tábori vetélkedő egyéni horgászverseny száma, melyen a kárász, keszeg, amur, ponty került a szákokba.

A kétórás barátságos horgászverseny győztese Taschler Jácint lett aki 6950 gramm fogással remekelt. Vacsora után halas puzzle kirakó verseny következett a tábori csapatok között, majd a sportosabbak egy rögtönzött focimeccsel és persze horgászattal zárták napot.

A csütörtöki záró napon tábori rend rakás, sátorbontás következett, majd egy kis pecázás és végül a tábori vetélkedők eredményhirdetése zárta az idei tábort rengeteg ajándékkal és édességgel.

Az idei tábori vetélkedő dobogósai:

  1. Soós Dániel 8 hsz.
  2. Taschler Jácint 8,5 hsz.
  3. Rácz Botond 9 hsz.

 

Részletes eredmények elérhetőek ide kattintva.

A tábori elköszönésekből, mosolyokból látva a szervezőknek sikerült megvalósítaniuk, hogy a gyerekek élményekkel gazdagon térhettek haza.

A táborban készült fényképek a csatolt képgalériánkban vagy ide kattintva is megtekinthetőek.

Köszönjük Kádi Attilának, Kádi Szabolcsnak, Szekeres Balázsnak, Koltai Máté Márknak, Misák Norbertnek, Németh Tamás, Linter Hunornak, Pulay Patriknak, Szecsődi Mártonnak a tábor megrendezésében nyújtott rengeteg segítséget! 
Az Alpesi Fogadó csapatának is jár köszönet a finom ételekért és a vendéglátásért! 

További kellemes nyarat kívánunk minden fiatalnak!


A VASI VIZEKEN HORGÁSZTÁBOR a MOHOSZ Horgász Utánpótlás-nevelési és Oktatási Program és
Decathlon Szombathelyi Áruház részbeni támogatásával valósult meg. [🤗]
Köszönjük a támogatást!


 

Kapcsolódó képgaléria
Letölthető dokumentumok


Horgászapró

Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

1.78°  Páratartalom: 93%