Széchenyi Terv Plusz

30 év összefogás és horgászbarátság Pölöskén

2026.08.08. Megosztom

Szövetségünk vezetői is örömmel vettek részt augusztus 01-én a Pölöskei Horgászok Egyesületének 30 éves jubileumi ünnepségén, amely minden tekintetben méltó volt ehhez a szép évfordulóhoz. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetségét Puskás Norbert ügyvezető elnök és Seregi Miklós képviselte az ünnepi rendezvényen. Puskás Norbert - egyben a Magyar Országos Horgász Szövetség elnökeként - a MOHOSZ nevében jubileumi emlékplakettet adott át az egyesület részére, míg Seregi Miklós a Szövetség elismerését nyújtotta át a 30 éves közösségnek.

30 év összefogás és horgászbarátság Pölöskén

Az egész rendezvény minden pillanata rendkívül emberi, közvetlen és jó hangulatú volt. Minden elismerésünk a szervezőké: nem egyszerűen egy jubileumi rendezvényt, hanem egy valódi, szívvel-lélekkel megszervezett 30 éves születésnapot tartottak, amely méltó lezárása az elmúlt három évtizednek, és egyben biztos alapot teremt a következő harminc évhez is.

Külön öröm volt, hogy az ünnepségen az egyesület alapító tagjainak több évtizedes, áldozatos munkáját is méltó módon elismerték. Molnár László, az egyesület elnöke is az összetartást emelte ki a közösség legfontosabb erejeként. 
Az elmúlt években nemcsak a tó és környezetének állapota fejlődött sokat, hanem gazdaságilag is stabil alapokra került az egyesület. Mindez rengeteg önkéntes munka, helyi összefogás és a tagság kitartásának eredménye.

Örömteli, hogy már a jövő generációira is gondolnak: a további tóparti fejlesztések mellett gyermekhorgásztáborok szervezését is tervezik.
Hiszen a horgászat nemcsak halfogás, hanem türelemre, kitartásra, fegyelemre, a természet és egymás tiszteletére is tanít, olyan értékekre, amelyeket érdemes továbbadni a következő nemzedéknek.

A jubileumi napot horgászverseny, halfőző verseny, kulturális és zenés programok tették teljessé. A több száz résztvevő is jól mutatta, hogy Pölöskén valóban élő és összetartó horgászközösség működik.

Szívből gratulálunk a Pölöskei Horgászok Egyesületének az elmúlt 30 évhez! 
Köszönjük az alapítók, a korábbi és jelenlegi vezetők, a tagság, az önkéntesek és minden segítő munkáját, akiknek hála ez a közösség ma ilyen erős alapokon áll.
Isten éltesse a Pölöskei Horgászok Egyesületét!

Sok sikert, jó egészséget, további eredményes közösségépítést és még nagyon sok közös horgászélményt kívánunk a következő évtizedekre!
Hajrá, Pölöske!

 



Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

35.03°  Páratartalom: 35%