Széchenyi Terv Plusz

25 csapattal indul az idei iskolai horgászvetélkedő

2020.02.23. Megosztom

Immáron tizenötödik alkalommal megrendezésre kerülő, általános iskolás gyermekek számára kiírt horgászvetélkedőnkre az idei évben 25 csapat adta be a nevezését.

A nevezési határidőig az alábbi jelentkezések érkeztek:

A jubileumi rendezvény megnevezésében történt változás ("Földeken") a horgászvizek, a horgászat népszerűsítése mellett új területekre történő fókuszálásra utal. A verseny központi témakörei a következők szerint alakulnak az idei évtől: víz, hal, horgászat, helyi termékek fogyasztása általi környezettudatosság. Az első levelező forduló feladatlapjai a mai napon kiküldésre kerültek , illetve jelen hír allatt mellékletben elérhetőek.

A résztvevő csapatok a fenti célok elérése érdekében kétfordulós elméleti levelező versenyen mérik össze tudásukat. A levelező fordulók zárásaként a csapatok egy helyszíni vetélkedőre jutnak tovább, ahol kiderül, hogy melyik csapat ismeri legjobban a vasi vizeket. A szellemi tudás tesztelése mellett ismét sor kerül a döntő keretein belül egy közös csapat horgászversenyre is, ahol a fiatalok a korábban elsajátított elméleti tudásukat kamatoztathatják immár pecabottal a kezükben.  

Az első levelezős feladatsor megoldásának benyújtási határideje: 2020. március 20.

A vetélkedő során felmerülő kérdésekkel kapcsolatban örömmel állunk a rendelkezésesre a következő elérhetőségeken:
Tel: +36 94 506 835 - Mobil: +36 70 33 99 703 - E-mail: info@vasivizeken.hu


A feladatok megoldásához az Ifjúsági Szakbizottság sok sikert kíván!
 

 

 

Letölthető dokumentumok


Kiemelt szállásajánlatok

Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

6.22°  Páratartalom: 68%