Széchenyi Terv Plusz

Tisztségviselői verseny 2021.

Megosztom
Varga Bálint és Kovács Péter párosa lett az ide győztes 🙂🤝💪 Sárváron rendezték az idei tisztségviselői horgászversenyt 🐠🎣🙂 Elmúlt szombaton a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége szervezésében immáron ötödik alakommal került megrendezésre a Szövetségi tisztségviselők és munkatársak részére szervezett barátságos horgászversenye. A rendezvény helyszíne a Sárvári Kinizsi Horgász Egyesület által kezelt Sárvári Csónakázó-tó volt. A versenyhelyszín kiválasztásának apropóját az adta, hogy - 15 év kihagyás után – nemrég visszacsatlakozott a Sárvári Kinizsi HE a Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége tagszervezeteinek sorába. A tisztségviselői verseny létrehozásakor öt évvel ezelőtt a Szövetség vezetői ígéretet tettek arra, hogy lehetőség szerint mindig az újonnan csatlakozó tagszervezetek által kezelt horgászvizeken rendezik meg az éves barátságos horgászeseményt, ezzel is közelebb hozva egymáshoz az új és régi tagegyesületek önkénteseit. A rendezvény kiemelt célja volt az idén is, az új tagszervezet és az általa működtetett horgásztavi „jó gyakorlatok megismerése”, valamint egy barátságos horgászverseny általi közösségépítés, ismerkedés. A reggel 7 órakor kezdődő horgásztalálkozóra 34 horgászvezető 17 párosa regisztrált. Nyári meleg fogadta a pecásokat a festői környezetben lévő Sárvári Csónakázó-tónál, a rendezvényhez ideális volt, de halak kapó kedve szempontjából nem volt túl kedvező. A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége elnöke Seregi Miklós és Puskás Norbert ügyvezető elnök köszöntötte a megjelenteket, majd rövid technikai tájékoztató után felkérték Tóth Lajos a Sárvári Kinizsi HE. elnökét az egyesület és az általuk kezelt horgászvizek bemutatására. A megnyitót követően kisorsolásra kerültek a horgászhelyek, ahol a párosok négy órán keresztül faggathatták a horgásztavat.A horgászverseny dudaszóval kilenc órakor vette kezdetét. A tükör vízen és a nyári melegben többen a feeder technika alkalmazását részesítették előnyben, mely több esetben eredményre is vezetett. A Sárvári Csónakázó-tó halainak sikerült több horgászt is megtréfálni, mert erőteljes kapások ellenére, a fárasztás közben többeknek maradt le szép haluk. Így járt Seregi Miklós elnök és Laki László alelnök is, akinek csodálatos kapásokat követően már a merítőszákba nem sikerült beterelni a pontyokat, pedig most minden megfogott hal nagyon számított. Persze voltak szerencsésebb horgászok is, akiknek a pontyokból többet is sikerült a mérlegelésen bemutatni. A hétvége bajnoka Varga Bálint és a Kovács Péter párosa lett az Elektromosok SHE képviseltében 9120 grammal sikerült megelőzni a 8500 grammal mérlegelő Ikervári HE együttesét, Kardos Lászlót és Viszkeleti Gergőt. A szombati versenyen a Kéthatártó HE színeiben induló Gaál Dezső és Nagy Ferenc lett a harmadik 7300 gramm fogással, nekik amur, keszeg, ponty is került a szákjukba. A horgászversennyel párhuzamosan a Sárvári Kinizsi Horgász Egyesület vezetőségi tagjai kiváló gulyást és sült tarját készítettek ebédre, melyre minden jelenlévő megvendégelésre került az eredményhirdetést követően. A verseny eredményhirdetésén Puskás Norbert megköszönte a házigazda Sárvári Kinizsi HE vezetésének és segítőinek a rendezvény sikeres megszervezését, majd a Szövetség elnöke Seregi Miklós és Tóth Lajos egyesületi elnök kupákat és egyéb különdíjakat adtak át a versenyen sikeresen szereplő párosoknak. A jó hangulatú verseny jövőre is megszervezésre kerül várhatóan Vassurányban, melyre a szervezők ismét várják a tagszervezetek vezetőit. Sárvár, 2021.09.03.
Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

1.22°  Páratartalom: 93%