Széchenyi Terv Plusz

NYUDUVIZIG-nek köszönhetően újraéled a Marcal és a Merseváti-tó

Megosztom
A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság (NYUDUVIZIG) által néhány hete megvalósított vízmegtartási beruházások kedvező hatásai már most megmutatkoznak a Marcal folyón és a korábban teljesen kiszáradt Merseváti-tőzegbányatónál is. A Merseváti-tőzegbányató Szövetségünk saját tulajdonú horgászvize, amelynek vízháztartása szoros összefüggésben áll a közeli Marcal folyó vízállásával. Az elmúlt évek egyre súlyosabb aszályos időszakai mindkét vízterületet jelentősen érintették, az idei nyáron pedig a tó teljesen kiszáradt, ami sajnálatos módon a halállomány pusztulásával is járt. Szövetségünk már 2025 késő őszén egyeztetéseket kezdeményezett a NYUDUVIZIG vezetésével. A Vízügyi Igazgatóság vezetői elmondták, hogy a Marcal állapotának javítására irányuló beavatkozások vizsgálata folyamatban van, az egyeztetések során felmerült a fenékküszöbök megvalósításának gondolata is. A Vízügyi Igazgatóság vezetői akkor ígéretet tettek arra, hogy megvizsgálják a lehetséges műszaki megoldásokat, és keresik a beavatkozás lehetőségét. Nagy örömünkre az ígéretet konkrét intézkedések követték. A NYUDUVIZIG szakemberei az idei évben elkészítették a szükséges terveket, megszerezték a vízjogi engedélyeket, lefolytatták a hatósági és természetvédelmi egyeztetéseket, majd állami költségvetési forrásból megvalósították a Marcal vízmegtartását segítő beruházásokat. Szergény és Mersevát térségében természetközeli kialakítású kő fenékküszöbök épültek, amelyek célja a folyó vízszintjének megtámasztása, a víz helyben tartása, valamint a környező területek talajvízháztartásának javítása. A fejlesztések második ütemének műszaki átadása a következő héten fog megtörténni.
Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

4.6°  Páratartalom: 87%