Széchenyi Terv Plusz

Elektromos Kupa 2019.

Megosztom
Rekord létszám, szép fogások az idei Elektromos Kupán... Elmúlt vasárnap tartotta az Elektromosok SHE hagyományos egyesületi versenyét az Lukácsházi Abért II. tavon. Az egyesületi versenyt 2015.évtől Kocsis György horgásztársuk emlékére tart az egyesület. Kocsis György az egyesület tagja volt több mint 30 évig és aktív versenyzőként segítette az Elektromosok Sporthorgász Egyesületét. A versenyfelelősi, csapatkapitányi feladatokat is sok évig látta el, melyben mindig kiemelt szerepet kapott a fiatalok segítése. A reggeli regisztráción rekordszámú 51 fő nevezett a versenyre, melyből 8 fő volt utánpótlás korú pecás. A reggeli megnyitón az egyesület vezetői megtartották a technikai tájékoztatót és utána megtörtént a sorsolás, végül a versenyzők elfoglalták rajthelyeiket. A versenyző és a hobbi kategória indulói is három szektorban mérték össze tudásukat. Szerencsére a versenyt az égiek egy szép őszi időjárással ajándékozták meg. Halfogásra sem lehetett panasz az ügyesebb pecásoknak sikerült 10-20 kg halat is szákba terelni mérlegelésig. A verseny zárását korábbi évekhez hasonlóan megtisztelte Kocsis György családja is. Az eredményhirdetésen az egyesület vezetői Kocsis Balázzsal és kislányával Katavál közösen emléktárgyakat és utalványokat adtak át a sikeres pecásoknak. A Kocsis György Emlékére alapított Vándorkupát Balázs Róbert nyerte el 41.680 gramm fogással. Köszönet illeti a verseny szervezésében résztvevő Gerencsér Imrét, Hajba Gábort, Tordai Gábort, Németh Lászlót, Farkas Zoltánt és Puskás Norbertet, Az egyesületi ajándékok mellett a Mini-Zoo Díszállat és Horgászbolt felajánlása is kiosztásra került. A jó hangulatú versenyen az alábbi eredmények születtek: Versenyző kategória: 1. hely Balázs Róbert - 1 hsz. - 41.68 kg 2. hely Paár Tibor - 1 hsz. 37,56 kg 3. hely: Török Zoltán - 1 hsz. 28,25 kg Hobbi kategória - egyesületi tag: 1. hely: Kovács Richárd - 1 hsz. - 11,92 kg 2. hely: Borsits Tamás - 1 hsz. - 8,58 kg 3. hely: Zsankó Ferenc - 1 hsz. - 1,38 kg Hobbi kategória - vendég: 1. hely: Bálint Gábor - 1 hsz - 21.15 kg 2.hely: Fekete Sándor - 1 hsz. - 11,6 kg 3. hely: Szabó Zoltán - 8,56 kg Női különdíjak: 1. hely: Sántáné Tóth Andrea - 2,31 kg 2. hely: Szekszer Bianka - 1,44 kg Ifjúsági kategória - egyesületi tag: 1. hely: Bicsák Barnabás - 8,85 kg 2. hely: Kovács Huba - 5,24 kg 3. hely: Szecsődi Szellő - Szecsődi Márton Ifjúsági vendég: 1. hely Horváth Valentin - 11,94 kg. Szívből gratulálunk a helyezetteknek!
Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

14.55°  Páratartalom: 47%