A Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége 2026. május 07-én tartotta I. negyedéves Intéző Bizottsági ülését Vaskeresztesen, a Szövetség központjában.
Az ülés megkezdése előtt a jelenlévők megemlékezte az elmúlt időszakban elhunyt szövetségi tisztségviselőkről. 2026 januárjának első felében elhunyt Kőrös Zsolt, a Hegyfalu és Vidéke Horgász Egyesület elnöke, valamint Szövetségünk Intéző Bizottságának tagja. Néhány héttel később elveszítettük Kovács Katalint is, a Szentgotthárdi Horgász Egyesület titkárát és Szövetségünk küldöttgyűlésének tagját. Április közepén újabb veszteség érte közösségünket: elhunyt Kálmán Elek, a Kéthatár-tó Horgász Egyesület egykori elnöke, Szövetségünk korábbi Intéző Bizottsági és Felügyelő Bizottsági tagja. A Szövetség vezetése és a jelenlévők egyperces néma főhajtással tisztelegtek emlékük előtt.
Az Intéző Bizottsági ülések elején általában nem kerül sor kitüntetések átadására, azonban az elmúlt ülés óta eltelt időszakban olyan emberi összefogás és önzetlen segítségnyújtás történt, amely mellett a Szövetség vezetése nem mehetett el szó nélkül. Ezért az ülés elején ünnepélyes keretek között elnöki elismerések átadására is sor került. Seregi Miklós elnök úr elismerését fejezte ki a Pölöskei Horgászok Egyesülete négy tagjának:
Dezső Tamás
Bencze Gábor
Lövei István
Molnár László részére.
A kitüntetettek 2026. január 18-án példamutató bátorságról és emberi helytállásról tettek tanúbizonyságot, amikor a tiltás ellenére a Pölöskei-tó jegére merészkedő család alatt beszakadt a jég, és három gyermek, valamint két felnőtt került közvetlen életveszélybe. A horgásztársak gyors helyzetfelismerésének, összehangolt cselekvésének és önfeláldozó segítségnyújtásának köszönhetően sikerült mind az öt bajbajutott életét megmenteni.