Széchenyi Terv Plusz

Megyei Csapatbajnokság 2021. II. forduló /vasárnap/

Megosztom
Török Zoltán felnőttben, míg Kovács Viktor utánpótlás egyéniben lett bajnok 🏆🎣🤩 Szoros versenyben az Elektromosok SHE. csapata lett újra a győztes 🥇🙂🐠 A lukácsházi Abért II-es tavon zajlott a hétvégén 5 csapat részvételével a Vasi Vizeken -Decathlon - Vas Megyei Egyéni és Csapatbajnokság. Mindkét forduló kellemes őszi időjárásban zajlott 10-14 óra között a hétvégén. A halak kicsit aktívabbak voltak már szombaton, mint az előző heti Abért-tó Kupán, de igazán vasárnapra kezdtek a fogások a korábbi megmérettetésekhez hasonlóan alakulni. A első fordulóban a gyenge fogások ellenére is már 15-20 kg halra volt szükség a jobb szektor eredmények eléréséhez,de vasárnapi napon ez a szám 30-40 kg-ra emelkedett. A szákokban most hétvégén is elsősorban ponty, kárász, dévérkeszeg volt, de akadt néhány szép amur is. A vasárnapi fordulóban a fiataloknak egy versenyző kivételével 30 kg feletti fogásokkal sikerült mérlegelniük a szektorukban, ami kiváló teljesítménynek számított ezen a két napon. A megyei versenyen a 25 versenyző összesen 989 kg halat fogott, mely szombaton 13,44 kg átlagfogást jelentett, míg vasárnap már 26,12 kg volt ugyanezen fogási adat. Egyéniben a felnőttek között kiváló eredménnyel Török Zoltán (Elektromosok SHE.) nyert két szektor egyessel és 48.180 gr. összfogással, az ifiknél Kovács Viktor (Körmendi Munkás HE) remekelt 53360 gr. hallal. A tavalyi címvédő "Elektromosok SHE. I." csapat (Varga Bálint; Tordai Gábor; Török Zoltán; Hajba Gábor; Szilágyi Levente) ismét eredményes taktikával - 25 hsz.- 220.690 gramm fogással - nyerte meg az idei bajnokságot. Az Elektromosok SHE. immáron négy egymást követő évben ért el bajnoki címet így ismét övéké lett az idei évben alapított új vándorserleg is egy évre. A második helyen nagyon szoros eredmények mellett- 28 hsz. – 219.260 gramm fogással – a Répcelaki HE. csapata (Csuti Balázs; Kádi Szabolcs; Kovács Ákos; Nagy Sándor; Misák Norbert) végzett, míg a harmadik helyen 29 helyezési számmal 200.400 grammal a Körmendi Munkás HE. csapata (Sipos Dániel; Csizmazia Attila; Unger György; Vámos Attila; Kovács Viktor) diadalmaskodott. A díjátadáson az egyéni helyezettek az emléktárgyak mellett Decathlon utalványokkal is gazdagodtak, melyet Puskás Norbert ügyvezető elnök adott át. A verseny közös estebéddel és csoportképek készítésével zárult. Felnőtt egyéni dobogósok az alábbiak lettek a hétvégi versenyne: 1. hely: Török Zoltán Elektromosok SHE. I. 48180 gr. 2 hsz 2. hely: Csuti Balázs Répcelaki HE. 67440 gr. 3 hsz 3. hely: Nagy Sándor Répcelaki HE. 57200gr. 3 hsz Utánpótlás egyéni dobogós helyeket a következő pecások szerezték meg: 1. hely: Kovács Viktor Körmendi Munkás HE. 53360 gr. 3 hsz 2. hely: Giczi Patrik Spartacus HE. 51400 gr. 5 hsz 3. hely: Szilágyi Levente Elektromosok SHE. I. 48390 gr. 5 hsz Részletes eredmények elérhetőek itt: https://vasivizeken.hu/files/article/vegeredmeny-20210919-1632075659.pdf
Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

9°  Páratartalom: 58%