Széchenyi Terv Plusz

Horgászfogások

Megosztom

Beküldte: Judit+Mackó

Kellemes halfogásban gazdag napot zártunk, vagyis zártunk volna, mikor kezdtük összerakni a botokat érdekes dolog történt. Már csak egy bot volt a parton, amikor pakolás közben hirtelen kerregni kezdett az orsó fogyott a damil, szaladtam a bothoz felkaptam, hát majdnem ugrottam a bot után, de sikerült megállásra késztetnem a láthatatlan fenevadat legalábbis egy pillanatra. Aztán újult erővel nekilódult és vitte tovább a damilt. Lassan kezdtem visszafogni fárasztani hagytam ficánkolni. Vándorolt is keresztben jobbra ballra. 20 perces küzdelem után sikerült partközelbe csalnom majd lassan fel a víz tetejére. Édesem segített kimeríteni, majd következett a mérés. Szép darabnak látszott, de nem gondoltam, hogy ilyen súlyos egyéniséget fogtam. A mérleg 5,29 kg - ot mutatott. Ebből lejön a merítő súlya így kb. 5,10 kg volt a hal súlya. Mivel tudomásom szerint van egy olyan akció, hogy "Fogd meg és engedd vissza" és aki 5 kg feletti halat visszaenged a tóba az a következő évben a horgászengedélyét kedvezményes áron válthatja ki. Ezért és persze a jó szívem miatt is úgy döntöttem útjára engedem ezt a szép példányt, melyet a mellékelt videó is igazol. Amint beleengedtem a merítőt a tóba a kis huncut nagy csobbanással fordult egyet és eltűnt a víz alatt. Azt hittem legalább visszafordul és mint a mesében megkérdezi mi a három kívánságom, de tévedtem, ez nem aranyhal, csak egy aranyos hal volt.

Beküldte: Judit+Mackó

Fogás időpontja: 2018-04-07

Halfaj: Ponty

Hal súlya: 5,10 kg

Helyszín: Újperint 1-es tó



vissza a képekhez
Közösség
Elérhetőség

Sporthorgász Egyesületek Vas Megyei Szövetsége
Cím: 9795 Vaskeresztes 165/4 hrsz.
Tel: +36 94 506 835
Fax: +36 94 506 836
Mobil: +36 70 33 99 703
Email: info@vasivizeken.hu
Web: www.vasivizeken.hu

Időjárás

Szombathely

8.9°  Páratartalom: 86%